Hét halottja van a floridai túszdrámának

Vágólapra másolva!
Hat embert megölt, mielőtt a rendőrök lelőtték azt a férfit, aki egy floridai bérházban kezdett lövöldözni. A férfi vitába keveredett a főbérlőkkel, lövöldözött, majd túszokat ejtett. Nyolc órán át győzködték mindhiába.
Vágólapra másolva!

Hat embert megölt, egy fegyveres túszejtő az USA Florida államában szombaton. Az eset a Miamitól északra fekvő Hialeahban történt, egy bérházban. A gyilkos órákon keresztül túszként tartott fogva több embert, majd a rárontó rendőrök lelőtték. Túszai közül ketten életben maradtak.

Áldozatai közül három nő, három pedig férfi volt. Holttesteiket két lakásban találták meg. A rendőrök szerint a környék a település nagyon csendes részének számít.

A rendőrök öt halottra az épületben találtak rá, míg egy ember akkor vesztette életét, amikor eltalálta egy golyó, miközben átkelt az úttesten. Az nem egyértelmű, hogy a fegyveres szándékosan célzott rá egy felsőbb emeleti erkélyről, lehet, hogy csak egy eltévedt golyó találta el.

A rendőrség szerint előzőleg vita tört ki az épület tulajdonosai - egy házaspár -, és a fegyveres között, akiről úgy vélik, hogy az egyik bérlő volt. A tulajdonosok is az áldozatok között vannak.

A rendőröket az első lövések után riasztották, amikor kiértek, a fegyveres elbarikádozta magát az épület ötödik emeletén , és két embert túszul ejtett. A rendőrök közel nyolc órán keresztül győzködték a fegyverest a megadásról, majd akcióba léptek, és miközben lerohanták, lelőtték.

Egy szomszéd szerint volt, hogy nyolc rendőr próbálta meggyőzni a fegyverest a feladásról. A férfi előbb a barátnőjét, majd az anyját szerette volna látni, de végül nem engedelmeskedett a rendőröknek, hogy adja meg magát. A rendőrök még vizsgálják az eset körülményeit.