Élete végéig börtönben lesz a clevelandi nőrabló

Vágólapra másolva!
Vádalkut kötöttek a három fiatal nőt tíz évig fogva tartó clevelandi férfival. Nem végzik ki, de többé nem szabadulhat, a házát is eldózerolják.
Vágólapra másolva!

Vádalkut kötött Ariel Castro, aki clevelandi otthonában egy évtizeden át tartott fogva három nőt. Elkerüli a halálbüntetést, de élete végig börtönben marad, feltételesen sem helyezhető szabadlábra - írta a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

Castro házából még májusban szabadult ki egyik áldozata, akkor derült ki, hogy a férfi tartotta mostanáig fogva azt a három fiatal nőt, akik tíz éve gyors egymásutánban eltűntek a városrészből. A pincében láncra verte, gyakran megerőszakolta és bántalmazta őket. Egyikük teherbe esett, majd elvetélt, egy másiknak viszont gyereke született Castrótól.

Az 53 éves férfi a legutóbbi tárgyaláson azt mondta, megértette, hogy soha többé nem szabadulhat, és számított rá, hogy súlyos büntetést kap. Azt mondta, a pornófüggősége és a szexuális problémái elveették az eszét.

Castro több mint 1000 év börtönt kap, egyebek mellett gyilkosságért, egyik áldozata vetélését ugyanis ő kényszerítette ki veréssel és éheztetéssel. A vagyonát elkobozzák, a házát valószínűleg eldózerolják.