Beperelték a félmeztelen Katalinról képeket készítő fotóst

Vágólapra másolva!
Megvádolták a Katalin hercegnőről toplessképeket készítő fotóst és a képeket lehozó lap főszerkesztőjét.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek az ellen a fotós ellen, aki vélhetően a félmeztelenül napozó Katalin hercegnőről készült fotókat készítette tavaly Franciaországban.

Az 1985-ben született francia fotóssal szemben már júniusban vádat emeltek - vált ismertté csütörtök este a nyomozással kapcsolatban jól értesült forrásokból. A hatóságok egy másik fotóssal szemben is eljárást folytatnak az ügyben, a fotókat közlő pletykalap, a Closer főszerkesztője, Laurence Pieau ellen pedig július elején emeltek vádat a képek miatt.

A lap szeptemberben közölte a félmeztelen hercegnőről készült felvételeket. Katalin és férje, Vilmos herceg nem sokkal később a magánszféra megsértése miatt büntetőfeljelentést tett a Párizshoz közeli Nanterre ügyészségén. A Closer megtagadta, hogy közölje, ki készítette a fotókat.

A hercegi pár polgári eljárást is indított a képek további közlésének megakadályozására, és meg is nyerte az ügyet.

A toplessfotók megjelenése nagy botrányt kavart Nagy-Britanniában. Vilmos és Katalin egy magánbirtokon pihent Franciaországban, a fotókat nyilvánvalóan messziről, teleobjektívvel készítették. A képeket szeptemberben nemcsak a Closer közölte, hanem más európai pletykalapok is.

Katalin hétfőn hozta világra első gyermekét, György herceget, aki nagyapja és apja után a harmadik a brit trónörökösök sorában.