A veséjével hódította vissza a párját

Vágólapra másolva!
Volt szerelmének ajándékozta egyik veséjét a brit Gordon Henry. A műtét után a pár újra egymásra talált.
Vágólapra másolva!

A veséjével hódította vissza hajdani szerelmét 20 évvel a szakítás után egy brit férfi, a nőnek adta donorként. Az életmentő ajándék eredményeként a pár ismét együtt él.

A most 53 éves Gordon Henry szívét a 44 éves Jo Macfarlane még az 1990-es években ejtette rabul. Született egy fiuk, ám nem sokkal később, 1993-ban szétváltak útjaik. A férfi nemrégiben értesült arról, hogy hajdani párjának sürgősen vesére lenne szüksége, és úgy döntött, felajánlja az egyik sajátját. Miután az orvosi vizsgálatok tökéletesen passzolónak találták a beteg számára az adományozó szervét, megtörtént a műtét. A pár egymás melletti ágyon ébredt, és a nővérek a nő fülébe súgták, hogy szerintük a férfi még mindig szerelmes belé.

"Nem azért tettem, hogy újra összejöjjünk, hanem hálából, hogy felnevelte a fiunkat, de így még fantasztikusabb az egész!" - idézte a férfit a The Daily Telegraph című lap.