Ma is robbant pokolgép Bagdadban

Vágólapra másolva!
Lassan nem telik el nap pokolgépes merénylet nélkül Irakban. Ezúttal egy bagdadi kávézóban robbantottak, 16-an vesztették életüket.
Vágólapra másolva!

Pokolgép robbant csütörtök este egy zsúfolt kávézóban a Bagdadtól északra fekvő Mukdadíja városban. A robbanásban az első hírek szerint 16 ember meghalt, húszan megsebesültek.

Az utóbbi időben szélsőségesek kedvelt célpontjává váltak Irakban a kávézók, ahol a ramadán idején esténként - a nappali böjt vége után - sokan összegyűlnek.

Az iraki rendőrség közölte, hogy a nap folyamán számos további halálos áldozatot követeltek robbantások és lövöldözések az ország különböző pontjain. Egy pokolgép négy embert ölt meg egy bagdadi kerthelyiségben, ahol éppen egy esküvőt ünnepeltek. Szintén a fővárosban fegyveresek hangtompítós fegyverrel négy fiatalembert lőttek agyon különböző incidensekben. A Bagdadtól 30 kilométerre délkeletre levő el-Madáin városban egy kávézó közelében lépett működésbe egy robbanószerkezet, négy ember halt meg. Az észak-iraki Moszulban lelőttek egy rendőrt és egy tisztviselőt, egy gyerek pedig egy út szélén elrejtett pokolgép robbanásakor vesztette életét.

Az Iraq Body Count nevű csoport adatai szerint az országban csak júliusban eddig több mint 750 ember halt meg erőszakcselekményekben.