Öt évre ítélték Putyin ádáz ellenfelét

Vágólapra másolva!
A korrupciós ügyek leleplezéséről ismertté vált ügyvéd-bloggert, Alekszej Navalnijt sikkasztás miatt állították bíróság elé. Öt évre ítélték, ezzel kettétörték a politikai karrierjét.
Vágólapra másolva!

Bűnösnek mondta ki sikkasztásban Kirov város egyik kerületi bírósága Alekszej Navalnij vezető orosz ellenzékit és az ügy egy másik vádlottját is. Az ügyész hat év börtönbüntetés kiszabását kérte a korrupciós ügyek leleplezéséről ismertté vált ügyvéd-bloggerre, Vlagyimir Putyin egyik legádázabb ellenfelére, aki ellen két további ügyben is büntetőeljárás folyik. A bíróság végül öt év börtönbüntetésre és egymillió rubel (csaknem 7 millió forint) pénzbírságra ítélte az orosz ellenzékit.

Alekszej Navalnijt azzal vádolták meg, hogy 2009-ben elsikkasztott több mint 10 ezer köbméter fát egy állami fafeldolgozó cégtől, a Kirovlesztől, amelynek tanácsadója volt, s ezzel 400 ezer eurónak (körülbelül 117 millió forintnak) megfelelő anyagi kárt okozott.

A perbe fogott ellenzéki szerint a vádhatóság nem bizonyította az ellene felhozott vádakat. Azt mondta: az ügyben olyan tanúkat sorakoztattak fel, akik nyilvánvalóan abban érdekeltek, hogy megrágalmazzák. Olyan bűnözőcsoport tagjai, akiknek a felelősségre vonását ő követelte korábban. Az ügy másik vádlottjára, Pjotr Oficerovra, egy faipari cég volt igazgatójára öt év börtönt kért az ügyész.

Ha az április 17-én kezdődött perben akár csak felfüggesztett ítélet születne, az is kettétörné az ellenzéki személyiség politikai pályáját. Alekszej Navalnijt szerdán moszkvai főpolgármester-jelöltként nyilvántartásba vette a fővárosi választási bizottság. A politikus ezzel védettséget nyert, ez azonban csak addig tart, amíg az ítélet hatályba nem lép.

Az orosz ellenzék képviselői korábban bejelentették, hogy egyebek között Moszkvában az utcára vonulnak tiltakozni, amennyiben Alekszej Navalnijt elmarasztalják a Kirovban folyó perben.