Fürdőző gyermekek haltak meg egy iraki merényletben

Vágólapra másolva!
Bagdad közelében három gyermeket ölt meg egy elrejtett bomba, míg Moszulban öt ember halálát okozta egy pokolgép. A ramadán első hetében eddig 174-en vesztették életüket merényletek miatt.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb három fürdőző gyermek életét oltotta ki egy folyóparton elrejtett pokolgép robbanása Bagdadtól északkeletre - közölték iraki rendőrségi és orvosi források szerdán. Moszulban este egy étteremben lépett működésbe egy robbanószerkezet, öten haltak meg.

A fürdőzők elleni merényletben, amelyet a Baakúba tartományi székhelyhez közeli al-Saha folyó egy népszerű partszakaszán követtek el az ismeretlen támadók, további három gyermek megsebesült. A hatóságok szerint az áldozatok a szunnita közösség tagjai.

Két nappal korábban Bagdadtól északra, a Tigris folyó egyik partszakaszán négy ember, köztük egy tíz év alatti gyermek életét oltotta ki két becsapódó aknavetőgránát.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egykori erősségeként ismert Moszulban késő este, a napi böjtös időszak befejeződése után robbant pokolgép, amikor az étterem tele volt vendégekkel. A halálos áldozatok mellett legalább 14-en megsebesültek.

A muzulmán böjti hónap, a ramadán kezdete óta eltelt hét napban legalább 174 iraki vesztette életét öngyilkos merényletek, autóba rejtett pokolgépek robbanása vagy más erőszakcselekmények következtében. A böjti hónap első hetében 2007 óta nem volt ilyen magas a merényletek halálos áldozatainak száma Irakban.

Kedd este legalább hatan haltak meg és 15-en megsebesültek, amikor pokolgép robbant egy szunnita mecset előtt a Bagdadtól 90 kilométerrel északkeletre fekvő Mikdadíja városban. Bagdad néhány szunnita mecsetében az esti imádságokat 45 percről 15 percre rövidítették, hogy csökkentsék a támadások esélyét.

A merényletsorozat az április óta tapasztalható erőszakhullám folytatása, amikor kiéleződtek a feszültségek a siíták vezette kormányzat és a szunnita kisebbség között. A szunniták szerint a síita többségű kormányzat nem kezeli őket egyenlő partnerként, és részrehajló a terrorizmusellenes intézkedések alkalmazásakor is.