Szotyolát enni tilos!

Vágólapra másolva!
Betiltotta a szotyolázást a közterületen a dél-romániai Giurgiu polgármestere. "Magot enni tilos!" - ezt írták ki a parkokban lévő táblákra. Az előírás ellen vétők 50 és 200 lej, vagyis 3-12 ezer forint közötti bírságot kockáztatnak - közölte a Romania TV hírtelevízió hétfőn.
Vágólapra másolva!

A "Fűre lépni tilos!" táblák mellett nemrég a "Magot enni tilos!" feliratok is megjelentek a Duna-parti Giurgiu város parkjaiban.

Nicolae Barbu polgármester azt mondta: a szotyolázókra vadászó rendőrök valójában nem a fogyasztást, hanem a szemetelést fogják büntetni. Az elöljárót az bosszantotta fel, hogy a padok körül minden reggel kupacokban áll a szotyolák héja.

A románok a különféle magokból 13 ezer tonnát vásárolnak egy évben mintegy 50 millió euró értékben. Ezzel a második legnagyobb szotyolázó nemzet a világon Spanyolország után - írta a témát elemző cikkében a Romania Libera című lap.

A lap szerint a felnőtt lakosság átlagosan 0,83 kilogramm szotyolát vásárol egy évben, de még becslések sincsenek arról, mennyi házi termésű vagy utcasarkon árult tök- és napraforgómagot esznek meg el a románok.