Ötven halottja lehet a kanadai vasúti tűznek

Munkások eltakarítják a törmeléket egy vonatbaleset helyszínén a kanadai Lac Méganticban 2013. július 9-én, három nappal az után, hogy a város központjában kisiklott egy nyersolajat szállító tehervonat
Vágólapra másolva!
Eddig húsz ember maradványait találták meg a szombati kanadai vasúti szerencsétlenség áldozatai közül. Sok áldozat talán soha nem lesz meg, mert porrá égett a lángokban. A balesetért tűzoltók és egy fékező is felelősek lehetnek.
Vágólapra másolva!

Eddig húsz holttestet találtak a négy nappal ezelőtti kanadai vonatbaleset helyszínén, és a hatóságok legfrissebb, szerdán közzétett hivatalos tájékoztatójában a korábbiaknál kétszer kevesebb, harminc eltűnt szerepel. A legutóbb, egy nappal ezelőtt közzétett hivatalos tájékoztató 15 halottról és mintegy 60 eltűntről szólt. A kisiklott vonat tartálykocsijai egymás után robbantak fel és lángba borították a kisváros, Lac-Mégantic központját.

A lángokban legalább 30 épület megsemmisült (egy sokatmondó képpárt itt láthat a pusztításról), de jóval nagyobb területet, az egész városközpontot lezárták a rendőrség nyomrögzítői, szerdán körülbelül 200 rendőr dolgozott a helyszínen, amely még mindig veszélyes. Sok törmelék forró, és gázok is veszélyeztetik a helyszínelőket. Sokuk nehezen is bírja pszichésen, két embert már le kellett venni az ügyről - írja a BBC.

Forrás: MTI/AP/The Canadian Press, Paul Chiasson

A hatóságok eközben DNS-mintát kértek azoktól, akiknek a hozzátartozója eltűnt a tűzben. Azt kérték, hozzák be szeretteik fogkeféit, borotváit és más személyes tárgyait, amelyekből, mintát lehetne venni. Figyelmeztettek ugyanakkor, hogy sok áldozat maradványai talán soha nem kerül majd elő, mivel feltehetően porrá égtek a hatalmas tűzben. Eddig húsz ember egyelőre azonosítatlan maradványait találták meg.

Közben kiderült, hogy a vonaton már az előtt tűz ütött ki, hogy a városba begurulva kisiklott volna. A városon kívül leállított vonatot oltó tűzoltók leállították az egyik mozdonyt, amely azért működött, hogy üzemképesen tartsa a fékeket. Ezután kezdett gurulni a szerelvény a város felé. 18 percig tartott, amíg elérte a települést, és ezalatt annyira felgyorsult, hogy a kanyarban kisiklott, és felrobbant.

A tűzoltóság és a vonat tulajdonosai egymásra mutogatnak a felelősség kérdésében. A rendőrség nyomozást indított az eset körülményeinek a feltárására. A CNN szerint a vonatot vezető egyik mérnök nem húzott be elég kéziféket.