Le akarták lőni a Bin Ladent likvidáló katonákat

Vágólapra másolva!
Oszama bin Laden majdnem tíz évig élt Pakisztánban úgy, hogy nem tűnt fel senkinek. Amikor lecsaptak rá, a pakisztáni kormány nem is sejtette, hogy amerikai akció zajlik az országban.
Vágólapra másolva!

Hozzá nem értés és nemtörődömség volt a két legfontosabb oka annak, hogy Oszama bin Laden közel tíz éven át észrevétlenül tudott rejtőzködni Pakisztánban - írja a brit BBC egy kiszivárgott pakisztáni kormányjelentésre hivatkozva.

Az al-Dzsazíra kezébe jutott jelentés szerint Bin Laden halála gyilkosság volt, amit az amerikai elnök rendelt meg.

Oszama bin Ladent 2011 májusában Pakisztán északnyugati részén ölték meg, korábban az Egyesült Államok többször is gyanította, hogy Bin Laden Pakisztánban van, de Pakisztán ezt mindig tagadta. Bin Laden megölése feszültté tette az amerikai-pakisztáni viszonyt.

Az eset után a pakisztáni kormány egy bizottságot állított föl, amelynek a feladata az volt, hogy felderítse, hogyan tudott bujkálni évekig Pakisztánban Bin Laden, és hogy a hatóságok hogyan nem vették észre, hogy egy CIA-akció készülődik az országban.

A jelentés szerint nem találtak bizonyítékokat arra, hogy a pakisztáni kormány segített Bin Ladennek, de ennek az ellenkezője sem bizonyosodott be. A jelentés szerint az amerikai katonai művelet Pakisztánban háborús cselekedetnek minősül, és komoly sértés Pakisztánra nézve. A jelentés idéz néhány katonai vezetőt, akik szerint a pakisztáni légierő útra kelt, hogy lelője a Bin Laden házánál akciózó amerikai helikoptereket, de már későn ért oda.

A jelentés szerint Oszama bin Laden 2002 tavaszán, vagy nyarán érkezett Pakisztánba, és több városban is élt mielőtt letelepedett volna Abbottabadban. A jelentés szerint Bin Laden egyik segítőjének felesége arról számolt be, hogy az al-Kaida-vezetőt 2002-ben, vagy 2003-ban gyorshajtás miatt félreállították a rendőrök, aki nem ismerték föl.

Bin Laden nagyon visszafogottan élt, és kerülte az embereket. Ha kimozdult otthonából, akkor feleségei szerint cowboy-kalapot viselt. Bin Laden hat évig élt Abbottabadban, a jelentés pedig elmarasztalja a helyi hatóságokat, a szomszédokat és a titkosszolgálatokat is, hogy ennyi ideig nem tűnt fel senkinek az épület furcsa mérete, a szögesdrótok, vagy az autók, és a látogatók hiánya.