Összeomlott egy hotel Indiában, 12 halott

Vágólapra másolva!
Összeomlott egy hotel Indiában, legalább 12-en meghaltak. Egy helyi rendőr szerint már korábban is látszott, hogy gondok vannak az épülettel.
Vágólapra másolva!

Legalább 12-en meghaltak, és 18-an megsérültek, amikor összeomlott egy hotel az indiai Secunderabadban - írja a brit BBC. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hányan szorultak a kétszintes City Light hotel romjai alá.

Az AFP úgy tudja, hogy a forgalmas út mellett álló hotelben 25-en dolgoztak, amikor az egyik konyha beomlott, és megtörtént a tragédia. Egy helyi rendőr szerint a hotel nagyon rég épült, és több repedés is látszott a falon.

Júniusban összesen kilencen haltak meg két összeomlott épületben Mumbaiban. Áprilisban 74 halálos áldozatot követelt egy épület összeomlása szintén Mumbaiban.