Még nem tudják, hány embert ölt meg az elszabadult vonat

Vágólapra másolva!
Sikerült eloltani a lángokat abban a kanadai kisvárosban, ahol hatalmas tüzet okozott szombatra virradó éjjel egy kisiklott olajszállító vonat több tartályának felrobbanása - közölték vasárnap este a helyi hatóságok. Legalább öten meghaltak, negyvenen eltűntek.
Vágólapra másolva!

A helyszínt felkereső Stephen Harper kanadai miniszterelnök "háborús övezethez" hasonlította a Québec tartományi kisváros központját, és megerősítette, hogy Lac-Mégantic mintegy 30 épülete teljesen kiégett.

A tartományi rendőrség közlése szerint a katasztrófa sújtotta területnek csak töredékét tudták átvizsgálni eddig, mert a tűzoltóknak biztosra kellett menniük, hogy nem csapnak fel újra a lángok.

Az öt mozdonyból és 72 tartálykocsiból álló vonatszerelvény Észak-Dakota amerikai államból szállított nyersolajat Kanada keleti részébe. Az éjszakára Lac-Mégantictól távol leállított, befékezett szerelvény eddig ismeretlen okból elszabadult, és a lejtős pályán felgyorsulva, 11 kilométer száguldás után szombat hajnali 1 óra 30 körül berobogott a turisták által kedvelt tóparti kisvárosba, ahol kisiklott, és a vagonok közül legalább öt, sorban egymás után felrobbant.

A szórakozóhelyekkel teli főutcán, ahol nyáréjszakánként nyüzsgő élet zajlik, szemtanúk szerint valóságos tűzfal alakult ki, s az egyik bár, ahol legkevesebb ötven ember tartózkodott, teljesen megsemmisült.

"Ez egy hihetetlen, minden képzeletet felülmúló katasztrófa. Hatalmas területről van szó, 30 épület teljes egészében megsemmisült. Egyetlen család sincs, akit ne érintenének a történtek" - mondta Harper kormányfő.

A tűzvész miatt kitelepített mintegy kétezer ember egy része vasárnap visszatérhetett otthonába.

Vasárnapig mindössze öt halálos áldozatra bukkantak. Az elszenesedett holttesteket Montrealba küldik azonosításra. A halottkémi hatóság egy szóvivője szerint a bekövetkezett robbanások hatalmas ereje miatt a halálos áldozatok egy részét valószínűleg nem fogják megtalálni.