Az anglikán egyház bocsánatot kért a szexuális visszaélésekért

Vágólapra másolva!
Sajnálják a molesztálásokat az anglikán egyház vezetői, és rendszeres gyermekvédelmi képzést dolgoznának ki a papságnak, hogy megelőzzék a további eseteket.
Vágólapra másolva!

A canterburyi és a yorki érsek bocsánatot kért az anglikán egyház nevében, amiért az nem tett meg mindent, hogy megvédje a gyermekeket a fizikai és a szexuális bántalmazástól - jelentette a Christian Today nevű brit keresztény hírportál.

Az anglikán egyház szinódusa vasárnap tárgyalta a gyermekek védelméről szóló jelentést, a két érsek abban kért bocsánatot. A jelentés előszavában az anglikán egyház két legfőbb méltósága sajnálatát fejezte ki azért, hogy "az anglikán egyház elmulasztotta megvédeni a gyermekeket, a fiatalokat és a felnőtteket a papság és mások által elkövetett fizikai és szexuális visszaélésektől, és azért, hogy nem figyelt kellőképpen a visszaélések áldozataira".

Az ügy a chichesteri egyházmegyében elkövetett visszaélések miatt került napirendre. A jelentésben számos sürgető ajánlást fogalmaztak meg, egyebek között azt, hogy a papság számára rendszeres gyermekvédelmi képzést kell tartani. Lényegesnek nevezték továbbá, hogy "az egyházmegye mindent megtegyen annak megkönnyítésére, hogy az érintettek, akik még nem álltak elő" problémájukkal, előálljanak, és "minden támogatást és segítséget megkapjanak".

"A történelmet nem tudjuk újraírni, de azok, akik a múltbeli visszaélések miatt szenvednek, megérdemlik, hogy meghallgassuk őket, és mindent megtegyünk azért, hogy a mai gyermekvédelmi politika és rendszer olyan erős legyen, amilyen csak lehet" - írták az érsekek.

A szinódust arra kérik, ösztönözze a Püspökök Házát és az Érseki Tanácsot, hogy mielőbb dolgozzon ki egy munkaprogramot, amellyel javíthatják az anglikán egyház gyermekvédelmi rendszerét.