Más miatt zuhant le a Cirque du Soleil artistája

Vágólapra másolva!
A szombaton halálos balesetet szenvedett légtornász nem csúszott ki a hevederéből, ahogy az első jelentésekben az elhangzott - állítja a cirkusz szóvivője.
Vágólapra másolva!

A 31 éves Sarah Guillot-Guyard Las Vegasban az MGM Grandben zuhant le szombat éjjel a Ka nevű előadáson, majd a kórházba szállítás után meghalt. A halottkém jelentése az artista halálát balesetnek nyilvánította, oka pedig többszörös tompa behatás okozta trauma, amelyet a közel 30 méteres esés nyomán szenvedett el. A Guardian megjegyzi, hogy a szemtanúk ennek felére tették a zuhanás magasságát.

Bár a baleset pontos okai továbbra is tisztázatlanok, a Cirque du Soleil szóvivője a Los Angeles Timesnak elmondta, hogy a nőn a biztonsági hevedere rajta volt, nem csúszott ki belőle az esés előtt. A vizsgálat jelenleg is folyik, és akár hat hónapig is eltarthat, amíg az eredményét közzéteszik.

Guillot-Guyard, aki 2006-ban csatlakozott a Ka csapatához, 15 éves tapasztalattal rendelkezett, és az első akrobata, aki a Cirque du Soleil élő műsorában vesztette életét. Korábban 2009-ben egy artista meghalt, amikor Montrealban leesett a trambulinról, de az a baleset edzés közben történt.