Kötelező gondoskodni a szülőkről Kínában

Vágólapra másolva!
Életbe az időseket védő törvény Kínában: kötelező lett az idős szülők meglátogatása. Bírálói szerint a törvény túl általános, a törődés pedig nem kényszeríthető ki jogi úton.
Vágólapra másolva!

Azoknak, akik távol élnek a szüleiktől, gyakran meg kell látogatni őket vagy üdvözletet kell küldeni nekik, ellenkező esetben a szülők bíróság elé idézhetik gyermekeiket – ez az új, az időseket védő kínai törvény lényege. A jogszabály arról nem rendelkezik, milyen időközönként kell az időseket felkeresni, és azt sem tudni, milyen büntetésre számíthatnak azok, akik ezt nem teszik meg. Az új törvény egy külön bekezdésben az idősek elhanyagolását is megtiltja, ennek kereteit és szankcióit szintén nem részletezi.

Kínában jelenleg csaknem 180 millió idős, azaz 60 évnél idősebb ember él, számuk a becslések szerint az évtized közepére a 216 milliót, 2053-ra pedig a 487 milliót is elérheti: ez utóbbi a teljes népességen belül 35 százalékos arányt jelentene.

Az idős emberek nagy része - az elmúlt évtizedek gazdasági és társadalmi változásainak következtében - gyermekei nélkül él. Az ország nyugati és középső részeiről a keleti partra vándorló migráns munkások például nemcsak gyermekeiket, hanem jellemzően idős szüleiket is hátrahagyták. Az egy gyermeket engedélyező családtervezési politika 1979-es bevezetése után sok család maradt gyermektelen az egyetlen utód korai halála miatt. Azok, akik felnevelték gyermekeiket, az úgynevezett "4-2-1 problémával" kénytelenek szembenézni, egy kereső felnőttre ugyanis két szülő és nem ritkán négy nagyszülő támogatása hárul.

Bírálói szerint a törvény helyett erkölcsi és felvilágosító kampányokkal, a kérdést boncolgató filmekkel és írásokkal kellene felelősségre ébreszteni a lakosságot.