Csehország engedélyezi a kettős állampolgárságot

Vágólapra másolva!
Milos Zeman köztársasági elnök aláírta a törvényt. A cseh emigránsok könnyebben kaphatják vissza egykori állampolgárságukat, gyerekeik és unokáik viszont nem. Az egyik felvidéki magyar párt szerint így kellene módosítani a szlovákiai törvényt is.
Vágólapra másolva!

Csehország 2014. január elsejétől engedélyezi a kettős állampolgárságot. Prága a jövőben az emigránsok számára megkönnyíti a cseh állampolgárság felvételét, nem kell lemondaniuk addigi állampolgárságukról. "Az idegenben élő csehek helyzetét ez nagyon megkönnyíti" - vélekedett Pavel Cizinsky idegenrendészeti jogi szakértő.

Hana Burianová elnöki szóvivő közölte, hogy Milos Zeman aláírta a törvényt. "A törvény célja, hogy a Cseh Köztársaság volt állampolgárainak és az Európai Unió, Svájc, illetve az Európai Gazdasági Térségről szóló szerződést aláíró országok állampolgárainak megkönnyítse a cseh állampolgárság felvételét. A többi ország állampolgárai számára szigorítja a cseh állampolgárság megszerzésének feltételeit. Lehetővé teszi a kettős állampolgárságot azokban az esetekben, amikor valaki cseh állampolgárságot kap, illetve amikor a Cseh Köztársaság állampolgára megszerzi más ország állampolgárságát" – írta közleményében Burianová.

Az önálló Cseh Köztársaság 1993-as megalakulása óta érvényben lévő szabályozás szerint az új állampolgárság felvételével az érintettek automatikusan elvesztik eredeti cseh állampolgárságukat. Ez csak azokra nem érvényes, akiknek külföldi állampolgár a házastársuk. A kilencvenes évek végén megkötött egyik kormányközi szerződés alapján cseh-szlovák viszonylatban is lehetséges a kettős állampolgárság.

Az emigránsoknak a cseh állampolgárság kérvényezésekor nem kell lemondaniuk addigi állampolgárságukról, számukra nem lesz követelmény az állandó csehországi lakhely sem. Az állampolgárság könnyített felvétele azonban nem fog vonatkozni az emigránsok gyermekeire és unokáira, ahogy azt eredetileg a kormány javasolta. A képviselőházban elfogadott változat szerint számukra követelmény lesz az állandó csehországi lakhely. A képviselőház ezzel szerette volna kizárni azt a helyzetet, hogy olyanok is cseh állampolgárságot kapjanak könnyített feltételekkel, akik egy szót sem tudnak csehül, és soha nem voltak Csehországban. Ez alól bizonyos feltételekkel csak az 1949 októbere és 1969 májusa között eltávozott cseh állampolgárok külföldön született gyermekei képezhetnek kivételt.

A jövőben könnyebben kap cseh állampolgárságot a tartósan Csehországban élő külföldiek második generációja. Ez a gyakorlatban elsősorban a Csehországban élő vietnamiak ezreit érinti.

A prágai külügyminisztérium becslése szerint a határokon túl mintegy kétmillió cseh él, akik többségének korábban volt csehszlovák állampolgársága. Elsősorban az egyesült államokbeli és a kanadai csehek körében van érdeklődés a cseh állampolgárság felvétele iránt. Cizinsky szerint más külföldiek számára a jövőben nehezebb lesz a cseh állampolgárság megszerzése, mint eddig, mert egyebek között például vizsgát kell tenniük Csehországra vonatkozó ismeretekből.

A cseh példa alapján kellene módosítani a szlovák állampolgársági törvényt – mondta Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Pozsonyban.