Negyven métert zuhant a hídról a román busz

Vágólapra másolva!
Megcsúszott a hegyek között átvezető egyik hídon, majd a mélybe zuhant vasárnap egy román rendszámú autóbusz Montenegróban.Legalább tizennyolc ember életét vesztette, sok a súlyos sérült. A román külügyminisztériumban válságstáb alakult.
Vágólapra másolva!

Egy román rendszámú autóbusz zuhant le vasárnap egy szakadékba Montenegróban, az áldozatok többsége román állampolgár - közölte vasárnap késő este a bukaresti külügyminisztérium.

A montenegrói rendőrség eredetileg azt közölte, hogy ukrán busz zuhant a mélybe a hegyek között átvezető hídról a montenegrói fővárostól, Podgoricától harminc kilométerre északra, Grló térségében. Rasko Konjevic montenegrói belügyminiszter azonban később pontosította, hogy román buszról van szó.

A hétfő reggeli beszémolók szerint 18 ember életét vesztette a balesetben, és több mint harmincan súlyos sérüléseket szenvedtek. További 29 embert podgoricai kórházakban ápolnak, hétnek az állapota válságos.

Forrás: MTI/AP/Risto Bozovic

A Digi 24 román hírtelevízió információi szerint az autóbusz valamennyi utasa román turista, akik szombat reggel indultak egyhetes vakációra Bukarestből. Az egyik megszólaltatott rokon szerint az utasok többsége 60-70 év körüli nyugdíjas volt, akik montenegrói, szerbiai és horvátországi kolostorokat akartak meglátogatni.

A Realitatea hírtelevízió úgy tudja, hogy az egyik áldozat nem román állampolgárságú. A mentést alpinisták és a katonaság is segítette, a helyszínre több helikopter érkezett a sebesültek kimentésére.

A román külügyminisztériumban válságstáb alakult. A montenegrói konzuli képviselet munkatársai a baleset helyszínén, Románia nagykövete pedig a sérültek egy részét ápoló podgoricai kórházban segíti bajbajutott honfitársait. A román védelmi miniszter közölte, előkészítettek egy katonai repülőgépet a sebesültek hazaszállítására.