Hat embert ölt meg egy ámokfutó Sanghajban

Vágólapra másolva!
Egy embert agyonvert, öt másikat lelőtt egy kínai férfi. Kínában kevés a fegyver a lakosságnál, ritka az ilyen lövöldözés.
Vágólapra másolva!

Négy kollégájával, egy taxissal és egy katonával végzett egy gyári munkás szombat este Sanghajban. A férfit nem sokkal tette után elfogták a rendőrök - jelentette a Hszinmin című helyi újság honlapján.

A hírportál értesülései szerint a 62 éves, Fan nevű férfi egy külvárosi vegyi gyár munkásaként dolgozott. Munkahelyén szombat délután - feltételezhetően anyagi természetű - vitába keveredett egy munkatársával, és délután öt óra körül a gyárban egy szerszámmal agyonverte.

Ezután illegálisan tartott fegyverét magához véve taxiba szállt, majd 50 kilométert megtéve egy kietlen területen lelőtte a taxist, a gépjárművel pedig visszahajtott munkahelyének közelébe. Lelőtt egy őrkatonát, hogy megszerezze gépfegyverét, majd visszatért a gyárba, és ott három másik embert, köztük a gyár egyik vezetőjét is agyonlőtte. A helyszínre riasztott rendőröknek ezek után, éjfél körül sikerült lefegyverezniük a férfit.

A Guardian brit lap internetes kiadása tudósításában megjegyzi, hogy a szigorú szabályozás miatt Kínában nagyon keveseknek van legálisan tartott fegyvere, ezért ritkák az ilyen típusú bűncselekmények.