Pápa vagyok, nem reneszánsz herceg

Vágólapra másolva!
Ferenc pápa nem ment el a tiszteletére adott koncertre. Állítólag azt mondta a munkatársainak, hogy zenehallgatás helyett inkább dolgozik.
Vágólapra másolva!

A szentszéki szóvivő közleményben cáfolta, hogy Ferenc pápának egészségi problémái lennének, miután az egyházfő nem jelent meg szombaton a Vatikánban a tiszteletére rendezett koncerten. Ferenc pápa jól van, sürgős munkája, és nem egészségi problémák miatt maradt távol - közölte Federico Lombardi.

A koncertet a Hit Évének alkalmából rendezték a VI. Pálról elnevezett audiencia-teremben a RAI olasz közszolgálati rádió csatorna zenekarának fellépésével. A vatikáni média előre bejelentette a pápa részvételét, azonban az audiencia-terem közepén a pápának felállított szék mindvégig üres maradt. Egyedül a pápa rövid üzenetét olvasták fel, melyben “halaszthatatlan elfoglaltságaival” magyarázta távolmaradását.

Nem ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa a hivatalos vatikáni programot figyelmen kívül hagyja, és maga dönt arról, mit akar tenni. A VaticanInsider hírportál értesülései szerint a koncert alatt Ferenc pápa a Szent Márta-házban dolgozott. "Nem vagyok reneszánsz herceg, hogy zenét hallgassak munka helyett" - mondta munkatársainak a VaticanInsider értesülései szerint.

A Corriere della Sera napilap online kiadása hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa megválasztása óta kerüli a feltűnő ceremóniákat, egyszerűségre és szerénységre törekszik. Az újság szerint a pápa hiányzását a Vatikánon belüli feszültség is okozhatta: szombaton egyházi kinevezéseknek kellett volna történnie, de ennek bejelentése elmaradt.

A koncerttel egy időben Ferenc pápa Twitter-üzenetet írt, melyben azt hangsúlyozta, hogy a Krisztusban hívő legfőbb feladata az, hogy ne maradjon közömbös a szenvedőkkel és szomorú emberekkel szemben.