Eddig csak a szappanoperák miatt fogtunk össze

brazil tüntetések, Tüntető június 17-én, miután zavargásokba csapott át a focira költött sok pénz és a tömegközlekedés árának emelése elleni tüntetés
Vágólapra másolva!
Hiába imádják a focit, a braziloknak elegük lett abból, hogy a kormány óriási összegeket költ el stadionokra, miközben a közszolgáltatások színvonala pocsék, sokan éheznek, a kórházak előtt pedig kígyóznak a sorok. Az emberek úgy érzik, rengeteg adót fizetnek, a pénz mégis eltűnik, és mindenhol csak a korrupciót látják.
Vágólapra másolva!

"Számos más brazilhoz hasonlóan nagyon büszke vagyok arra, hogy az emberek kiállnak magukért, mert ez nagyon ritka jelenség az országunkban. Mindig is összefogtunk, ha focimeccset, szappanoperát vagy egy nagyobb koncertet kell nézni, de szinte soha, ha a jogainkról van szó" - írta az Origónak egy Rio de Janeiró-i utazási ügynök a brazíliai lázongásokról.

A brazil kormány kedden bejelentette, hogy katonákat vezényel ki öt nagyvárosba, hogy kontrollálni tudja a pár napja kezdődött tüntetéseket, amelyeken 250 ezren vettek részt (a rendőri brutalitásról itt olvashat bővebben). Rio de Janeiróba, Minas Gerais-ba, Bahiába, Cearába és a fővárosba, Brazíliavárosba küldik a csapatokat, mind az öt nagyváros részt vesz a most zajló nemzetközi futballtorna, a Konföderációs Kupa lebonyolításában.

Kisebb tüntetések már márciusban is voltak a dél-brazíliai Porto Alegrében. Akkor a drága tömegközlekedés miatt demonstráltak, és sikerült is meggyőzniük a városházát, hogy csökkentsék a tarifákat.

Tüntető a fővárosban, a Mane Garrincha stadion közelében. Galériáért kattintson a képre! Forrás: AFP/Beto Barata

Az elmúlt egy hónapban több brazil államban is bejelentették, hogy 20-30 centavóval (20-30 forinttal) emelik a jegyek árát (amelyek így nagyjából 300 forintba kerülnek), és sokaknál ez volt az utolsó csepp a pohárban. A tüntetők úgy érzik, a kormányzat hatalmas pénzeket költ olyan beruházásokra, amelyekből egy átlag brazil jóval kevesebbet érzékel, mintha oktatásra, egészségügyre vagy bármilyen közérdekű célra költene. A pár napja elkezdődött Konföderációs Kupa, a 2014-es foci-vb és a 2016-os olimpia megrendezéséhez szükséges infrastruktúra a többszörösébe fog kerülni, mint azt korábban gondolták, és az óriási költségek miatt sokan korrupcióra gyanakodnak.

Bár a latin-amerikai sztenderdhez képest Brazília nem számít különösebben korruptnak, az elmúlt időszakban számos botrány látott napvilágot, néhány politikus börtönbe is került. Az előző elnök, Lula da Silva kabinetfőnöke, José Dirceu 11 év börtönt kapott korrupció miatt, míg a jelenleg is regnáló Munkáspárt volt pénztárnokát, Delúbio Soarest 9 évre ítélték. Az egyik legelismertebb és legnagyobb építési vállalatról, a Deltáról tavaly derült ki, hogy számos politikust lefizetett azért, hogy megbízásokat kapjon.

A brazil gazdaság gyorsan növekedett az elmúlt évtizedben, az egy főre jutó GDP-ben például Magyarországot is utolérte. Hiába fizetnek azonban fizetésük után átlagosan 40 százalék, az élelmiszerek után pedig 27 százalék adót, a közszolgáltatások színvonala kifejezetten gyenge, a szociális rendszer közelében sincs az európai jóléti államokénak.

Először lázadnak

"Felháborító, hogy mennyi adót kell fizetnünk Brazíliában, ahhoz képest, hogy mekkora a korrupció, és mennyire alacsony színvonalúak a közszolgáltatások" - írta nekünk Nilton, egy 25 éves riói lakos. Szerinte eddig is sok nehézséget okoztak a jegyárak azoknak, akiknek sokat kellett utazniuk, ugyanis havi bérlet nem létezik, minden útra vonaljegyet kell venni.

Tüntetők és rohamrendőrök összecsapása Brazíliavárosban, a parlament közelében. Kattintson a képre a galériáért! Forrás: AFP/Evaristo Sa

"Mindenhol csak a korrupciót látod. A kórházi eszközöket az alkalmazottak lopják el, aztán eladják, vagy átcsempészik a magánrendelőjükbe. Minden, ami a vb és az olimpia miatt épül, túl van számlázva, mert az építőcégek tulajdonosai jóban vannak a kormánytagokkal. És ezekről mindenki tud, ezek miatt mindenki panaszkodik évek óta, de ez az első alkalom, hogy teszünk is valamit" - írta Nilton, aki szerint a legtöbb ember támogatja a tüntetőket.

Bár a nekünk író négy brazil közül mindenki hasonlóan fel van háborodva, mégis hangsúlyozzák, nem a fociból lett elegük, hanem az óriási költekezésből. "Fantasztikus, hogy ilyen volumenű sportrendezvényeket szervezünk, de Brazília egyszerűen nem engedhet meg ilyet magának. Dollármilliókat költünk stadionokra, miközben végtelen sorok állnak a kórházakban" - magyarázta a 24 éves, Sao Paulóban élő Gisele.

Van fontosabb dolog a vb-nél

"Imádjuk a focit, de nem tudjuk elfogadni, hogy ennyi pénzt költsünk stadionokra, ha a közszolgáltatások ennyire nem működnek. A közoktatásunk szégyen, az egészségügy összeomlott. Csak annyit tudok mondani, hogy egy dologban mindenki egyetért: sokkal fontosabb dolgaink vannak a vébénél" - írta a 37 éves Martha, aki szerint csak a brazilok fele ért egyet a tüntetésekkel. Szerinte ezeket főleg a magasan képzett fiatalok, tanárok vezetik.

Egy tévétársaság közvetítőkocsija ég a Sao Pauló-i városháza közelében. Több képért kattintson a fotóra! Forrás: AFP/Miguel Schincariol

"Itt senki sem ellenzi a vb-t. Mi azt a pofátlan bűnözést ellenezzük, amit a kormányunk csinál. Túl sokat fizetünk a semmiért. Az emberek éheznek, és kórházakban kígyózó sorokban halnak meg, a gyerekeknek iskolára, az öregeknek gyógyszerre nincs pénzük. Brazília ma egy magánintézmény" - írta felháborodva Nilton.