A rohamrendőrség megtámadta a török tüntetőket

törökország, tüntetések, demonstráció, taksim, összecsapás a rendőrökkel
Vágólapra másolva!
A török rohamrendőrség benyomult az isztambuli Taksim térre, amelyet közel két hete kormányellenes tüntetők foglalnak el - jelentette a BBC helyszínen tartózkodó tudósítója.
Vágólapra másolva!

A rendőrök könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatták a tömeget, sok tüntető ezért a közeli Gezi parkba futott át, ahol egyébként a demonstrálók közül többen kempingeznek. Néhány tiltakozó tüzes lövedékekkel és kövekkel dobálta meg a rendőröket.

A felfegyverzett járművek és a sisakos rohamrendőrök kedden reggel kezdtek gyülekezni a téren, majd eltávolították a tüntetők plakátjait az egyik épületről.

Isztambul polgármestere azt mondta, hogy a rendőrség nem akarja feloszlatni a tömeget a Gezi parkban. "Csak a feliratokat és a képeket akarjuk levenni Atatürk szobráról és az Atatürk Kulturális Központ falairól. Nincs más szándékunk" - írta a Twitteren. A Gezi parkot és a Taksim teret békén hagyjuk, tette még hozzá.

Forrás: AFP/Aris Messinis

Hasonló üzenetet olvastak be hangszórókon a rendőrök is, de a téren lévő tüntetők azt mondják, nem hisznek a rendőröknek. A BBC ott tartózkodó tudósítója szerint a kedd délelőtti összecsapás szándékos erődemonstráció volt a rendőrség részéről, és veszélyezteti a szerdára ígért megbeszélést. Erdogan miniszterelnök ugyanis szerdán készül találkozni a tüntetők szervezőivel.

A tüntetések május 31-én, a beépíteni tervezett Gezi park védelmében kezdődtek, de a konzervatív, iszlamista szellemű kormány elleni mozgalommá szélesedtek. A demonstrálók Erdogan miniszterelnök és az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja tekintélyelvű kormányzása ellen tiltakoznak, és a világi török lakosság növekvő elégedetlenséget tükrözik.

Eddig három ember halt meg, és több mint 5000 sérült meg a 12 napja tartó zavargásokban. Kisebb megmozdulások Ankarában is voltak, a rendőrség ott szinte minden este bevetett vízágyúkat és könnygázt a tiltakozók ellen.

A török zavargásokról szóló összes cikkünket elérheti innen.