Meghalt egy orosz óvodás fertőző agyhártyagyulladásban

Vágólapra másolva!
Már húsz óvodásnál kimutatták a fertőző agyhártyagyulladás vírusát egy orosz városban. Egy óvodás meghalt a súlyos betegségben, de állítólag sikerült megfékezni a járványt.
Vágólapra másolva!

A délnyugat-oroszországi Rosztov na Donu városban több mint száz gyereket tartanak megfigyelés alatt, miután a múlt héten egy társuk meghalt fertőző agyhártyagyulladásban - jelentette hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

A Rosztovi terület járványügyi hatósága szerint a betegséget egy kínai vírus okozhatta. Ötvenöt gyereket kórházban, 48-at pedig otthon tartanak megfigyelés alatt, amíg ki nem derül, hogy ők is megfertőződtek-e.

Az Azovi-tenger közelében, a Don partján található orosz nagyvárosban június elején, a Tyeremok nevű óvodában tört ki a járvány, amelyet azonban megfékeztek - közölte Tatyjana Bikovszkaja, a régió kormányának egészségügyi minisztere.

Azt a gyereket már nem tudták megmenteni, aki június 2-án került kórházba akkut gennyes agyhártyagyulladással, két nap múlva meghalt. Az óvoda vezetője ellen hanyagság vádjával büntetőeljárást indítottak.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió jelentése szerint a helyi hatóságok a fertőzés forrását keresik, a régió kormányzata pedig a gyógyításra és a megelőzésre 1,2 millió rubelt (körülbelül 9 millió forintot) különített el. A helyszínre érkezett vasárnap Gennagyij Onyiscsenko országos tiszti főorvos is.

Vaszilij Golubjev, a Rosztovi terület kormányzója bejelentette, hogy javasolta, hogy tiltsák be a fürdést az alacsony vízállású állóvizekben, és gyerekek részvételével ne tartsanak tömegrendezvényeket a városban.