Játékrepülők vitték volna a vegyi bombákat

Vágólapra másolva!
Az iraki hatóságok állítása szerint európai és amerikai célpontokat akartak támadni vegyi fegyverekkel azok a terroristák, akiket még idő előtt letartóztattak. Beismerték, hogy az al-Kaidától kaptak utasításokat.
Vágólapra másolva!

Az iraki védelmi minisztérium azt közölte, letartóztattak öt olyan embert, akiről úgy gondolják, vegyi fegyvereket gyártottak, hogy Európába és Észak-Amerikába csempésszék azokat - írta a BBC. A gyanusítottak az al-Kaida terrorszervezet tagjai - közölték az iraki hatóságok.

Az öt embert három hónapja figyelték, és ezalatt három vegyifegyver üzemet tártak fel, ezekben szarin és mustárgáz készítése folyt. Találtak továbbá olyan játék repülőket, amelyekkel távirányítással lehetett volna terrorakciókat végrehajtani. A vegyifegyvereket úgy használhatták volna, hogy az irányítók biztonságos, másfél kilométeres távolságban maradhattak volna.

A letartóztatottak az iraki hatóságok szerint beismerték tettüket, és azt mondták, az al-Kaida utasításait követték.