A veszélyes életnek ára van

A természeti katasztrófákat nem lehet elkerülni, hatásuk azonban jelentősen mérsékelhető lenne, ha a világ nagyvállalatai hajlandóak lennének előre gondolkodni. A hanyagság ára labilis világgazdaság és évi 100 milliárd dolláros veszteség. A Passaut hétfőn elborító árvíz arra tanít minket, hogy Magyarországon is megtörténhet az eddig elképzelhetetlen, márpedig erre az itteni ipari komplexumok sincsenek felkészülve.

"Egy természeti katasztrófa után mindig az az első reakció a kárt elszenvedő cégek részéről, hogy úristen, ezt el sem tudtuk képzelni. A biztonságosabb jövő szempontjából viszont úgy kellene gondolkodni, hogy mielőtt megvalósítanak egy beruházást, elképzelik, hogy mi történne azzal, ha komoly természeti csapás érné" - mondja Margareta Wählstrom, az ENSZ katasztrófák kockázatának csökkentésével foglalkozó intézetének igazgatója.

Bármekkora közhelynek is hangzik ez, az ENSZ harmadik alkalommal elkészített Global Assessment Report on Disaster Risk Reduction című tanulmánya azt mutatja, hogy a természeti katasztrófákat megsínylő államok és a veszélyeztett helyeken lévő vállalatok nem így gondolkodnak.

Több pénz kellene, hogy kevesebb pénz fogyjon

Az ENSZ számításai szerint a természet csapásai világszinten már legalább 2,5 trillió dollár veszteséget jelentettek. Ebbe a közvetlen ipari, infrastrukturális károkat kalkulálták, nem számítva azt a pénzben nem mért (és nem is mérhető) veszteséget, amit emberek halála vagy földönfutóvá válása jelent - teszik hozzá a tanulmányban.

A tanulmányhoz készült videó

A tanulmány szerint a környezeti katasztrófák következtében elszenvedett veszteség 100 milliárd dollárnál (22,5 ezer milliárd forintnál) is több 2010 óta minden évben, ezek a költségek viszont már irányíthatatlanná és tarthatatlanná váltak. Sőt, azt állítják, hogy ezek a nemtervezett költségvetési kilengések érzékelhetően növelik a világgazdaság instabilitását.

A tanulmány nem titkolt célja, hogy felhívja a iparági szereplők figyelmét, hogy feltétlenül változtatniuk kellene a hanyag hozzáállásukon. Hunyóként a magánszektort nevezik meg, hiszen globálisan az ipari beruházások 70-85 százaléka magán-, és nem állami kézben van. A probléma ott kezdődik, hogy a katasztrófák által okozott veszteségekért - főleg emberek haláláért - az érintett területek kormányzatai felelősek.

A szerzők azt javasolják, hogy magánszektor és a kormányok a civil szektorral kiegészülve fogjanak össze a probléma megoldása érdekében. Ez azonban nem megy olyan egyszerűen, hogy a magáncégek holnaptól betartják az állam előírásait, ugyanis, ha például egy beruházás költségei a biztonsági feltételek miatt túlságosan nagyra rúgnak, egyszerűen átmennek egy másik kontinensre - mint arról egy korábbi cikkünkben is írtunk részletesebben.

A cunami után ennyi maradt a kiépített partból Japánban Forrás: MTI/EPA/Everett Kennedy

Az ENSZ szerint ahhoz, hogy kevesebb pénz folyjon el értelmetlenül a katasztrófák miatt, sokkal több pénzt kellene áldozni a beruházásoknál, ehhez viszont szükség van a befektetési bankokra is, hogy a nagy volumenű beruházásoknál biztosítsák azt a nagyobb mennyiségű tőkét, ami a biztonságos infrastruktúrához kell.

Magyarországon

Magyarországon is előfordult már, hogy olyan helyre építettek ipari komplexumot, ahol környezeti kockázatnak volt kitéve. Legutóbb 2010 júniusában öntötte el a Sajó és Kis-Sajó a felsőzsolcai ártérbe épített Auchant. A bevásárlóközpontnak saját körgátja volt, az árhullám mégsem kímélte, ráadásul Felsőzsolcán többen úgy vélték, hogy a városban azért okozott akkora károkat a víz, mert az Auchan jelentősen leszűkítette a Sajó árterét. Az áruház megépítését első körben megtiltotta a regionális vízügyi felügyelőség, az országos főfelügyelőség azonban megsemmisítette a döntést. Az ügyben a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkársága vizsgálatot indított, és menesztették az engedélyezést aláíró Filotás Ildikót. Az eset hátteréről szóló korábbi cikkünket itt olvashatja.

Régebben nem nagyon vették figyelembe a veszélyes helyeken (főleg ártérben) történő ipari beruházásoknál, hogy mekkora a kockázat mértéke, és nem nagyon tették meg a szükséges óvintézkedéseket - mondta az Origónak Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország ipari szennyezéssel foglalkozó szakértője. Simon szerint többször felmerül az is, hogy olyan helyre építkeznek, ahova nem lenne szabad, például a Római-parton is történtek az utóbbi időben olyan beruházások, amelyek az ártér miatt nem biztos, hogy jogszerűek és szakszerűek voltak.

A kockázatok előzetes felméréséről Simon azt mondta, hogy az utóbbi időben annyira leépítették a biztonsági ellenőrzéseket végző hatóságokat, hogy már nem tudják érdemben feltérképezni, hogy a körülbelül száz veszélyes üzem közül melyek működnek biztonságosan, és melyek nem. Példaként említette, hogy a kolontári iszapkatasztrófa előtt egy héttel minden rendben találtak, "aztán mindenki láthatta, hogy az az üzem mennyire volt rendben". Simon szerint ma Dunaújváros és Százhalombatta környékén több olyan üzem is lehet, amelyek biztonsága kérdéses, azonban nem igazán foglalkoznak ezekkel.

"Passaunál ma másfél méterrel nagyobb volt a vízszint, mint korábban. Ebből következhet az, hogy ha a világon a jövőben egyre nagyobb árvízek lesznek, akkor a korábban még talán biztonságosnak tűnő ipari komplexumok is nagy kockázatot jelenthetnek, a hazai árterekben is. Mi van akkor, ha itt is egy-két méterrel magasabb lesz a vízszint, mint amire kalibrálva van egy-egy épület? Semmi garancia nincs arra, hogy ne forduljanak elő ilyen extremitások. Sőt, inkább az ilyen esetekre kell készülni" - mondta.

Lejjebb kéne faragni az igényeket

De nem elég önmagában a biztonság, hanem más globális problémákat is figyelembe kellene venni a veszteségek elkerüléséhez. Wählström szerint a környezeti katasztrófákat nem lehet önmagukban orvosolni, más dolgokra is oda kell figyelni: például a túlnépesedésre, a gyors urbanizációra, a klímaváltozásra. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy mindezek figyelembe vétele mellett talán nem kellene a környezeti szempontból kiemelten kockázatos helyeken építkezni, vagy iparosítani, ugyanis egy természeti csapás következtében évtizedekkel is vissza tud csúszni egy ország gazdasága. Az ENSZ becslése szerint a 2009-es hondurasi földrengés legalább harminc évig érződni fog a helyi gazdaságon, köszönhetően annak, hogy az ottani ipar mekkora veszteséget szenvedett el.

Hasonlóan kellemetlenül járt a japán Kobé-sziget is, melynek kikötője az 1995-ös földrengésig a világ hatodik legforgalmasabbjának számított. A csapás óta eltelt közel két évtizedben azonban nem tudott igazán talpra állni, és még 2010-ben is csak a 47. volt a kikötők között.

Vállalati szinten is megmutatkoznak a katasztrófák, ráadásul egy cég nagy vesztesége több ország gazdaságát is érintheti. A Toyota 1,2 milliárd dolláros kárt szenvedett a 2011-es földrengés és cunami következtében, amely után a gyártásuk indiai ága hetven százalékkal, a kínai pedig ötven százalékkal esett vissza.

Földrengés miatt összedőlt ház - illusztráció Forrás: AFP/Geppy Toglia

Konklúzióként az ENSZ két dolgot említ. A globális klímaváltozásból adódó problémákat, jelenségeket nem nagyon lehet visszafordítani, tehát vannak területek, ahol nehéz elkerülni, hogy hurrikánok legyenek. Másrészt egyes területi adottságoktól sem lehet eltekinteni, így például be kell látni, hogy van, ahol a földrengés olyan, mint a levegő. Elrettentő példaként a haiti tengerpartot hozzák fel, ahol a nyugati turisták igényének megfelelően alakítottak ki nyaralóövezetet, ahelyett, hogy erős gátakat emeltek volna. A tanulmány szerint egy-egy vállalatnak és kormánynak mérlegelnie kellene, hogy a rövid távú haszon reményében kiszolgálja az ilyen igényeket, vagy inkább a biztonságra törekszik, és talán elkerüli a gazdasági és emberi tragédiákat.