A vatikáni bank színt vall

Vágólapra másolva!
Enged az Európa Tanács Pénzmosás Elleni Bizottsága nyomásának, és nyilvánosságra hozza pénzügyi adatait a vatikáni bank. Az új elnök azt ígéri, nem lesz semmilyen gyanús tranzakció.
Vágólapra másolva!

Saját honlapot nyit és ezen október elsejétől közli mérlegét az IOR vatikáni bank - jelentette be Ernst von Freyberg, az IOR elnöke a Corriere della Sera olasz napilap pénteki számában.

Az IOR élére idén februárban kinevezett német bankár fontosnak tartja az IOR átláthatóságának, valamint nemzetközi és az egyházon belüli reputációjának a megteremtését. Elmondta, hogy "zéró toleranciát" vezetett be, a vatikáni pénzintézet mindenben meg akar felelni a nemzetközi előírásoknak. Az IOR-nál nem lesz "semmilyen gyanús tranzakció, semmilyen nem idevaló ügyfél" - fogalmazott.

Ennek érdekében a vatikáni bank július 31-ig teljesíti az Európa Tanács Pénzmosás Elleni Bizottsága által diktált feltételeket. Ezzel együtt átvilágítják az eddig névtelen számlákat működtető IOR összes ügyfelét.

"Havonta ezer számlát tudunk ellenőrizni, a legkockázatosabb ügyfelek ellenőrzése azonban már az idei év végére lezárul" - mondta az IOR elnöke. Korábbi adatok szerint az IOR ügyfelek száma meghaladta a húszezret. Ernst Von Freyberg szerint az ügyfélszám csökkenését nem a bankfeltételek szigorítása okozta, hanem az alvó számlák bezárása.

Az elnök elmondta, hogy a tavalyi évet az IOR 86,6 millió euró nyereséggel zárta. A 2009-2012 közötti időszakban a bank profitátlaga 69 millió euró volt.