A bostoni robbantó már tud járni és beszélni

Vágólapra másolva!
Dzsohar Carnajev hangszálai megsérültek a rendőrségi hajtóvadászatban, ezért sokáig nem tudott beszélni. Most már kerekes székre sincs szüksége. Havonta egyszer felhívhatja az édesanyját.
Vágólapra másolva!

Beszélni és járni is tud már Dzsohar Carnajev, a bostoni merénylet életben maradt feltételezett elkövetője. Dzsohar édesanyja, Zubeidat Carnajeva közölte, hogy április 19-i letartóztatás óta fia első ízben hívta fel telefonon. Eddig nem tudtak egymással beszélni, mert a rendőrségi hajtóvadászatban Dzsohar súlyosan megsebesült, nyakon lőtték, és mivel megsérültek a hangszálai, az orvosok eleinte nem zárták ki, hogy soha többé nem tud majd beszélni.

A dagesztáni Mahacskalában élő édesanya szerint Dzsohar azt mondta neki, hogy teljesen jól van, és gyógyulnak a sebei. Szellemileg egészséges, de sokkban van - idézte a Bloomberg hírügynökség a feltételezett merénylő édesanyját, aki könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy fiát fogságban tartják, "mint egy kutyát".

A telefonbeszélgetés hat percig tartott, és Zubeidat Carnajevának azt ígérték, hogy fia havonta egyszer felhívhatja majd telefonon.

Dzsohar Carnajevet a Massachusetts állambeli Ayer börtönkórházában ápolják. A 19 éves fiatal férfi már tud önállóan járni, nincs szüksége kerekes székre.

Dzsohar Carnajev és 26 éves bátyja, Tamerlan Carnajev április 15-én robbantásos merényletet hajtott végre a bostoni maraton helyszínén. A detonációban három ember meghalt, és legalább 260-an megsebesültek. Tamerlant lelőtték a rendőrségi hajtóvadászatban.

Cikkeinket a bostoni merényletről itt olvashatja.