Az anya visszakapja a lefolyóba szorult babát

Vágólapra másolva!
A rendőrség először azt hitte, gyilkossági kísérlet történt, de kiderült, hogy az újszülött csak véletlenül esett be a vécébe.
Vágólapra másolva!

Nem indítanak eljárást a kínai hatóságok az ellen a nő ellen, akinek az újszülöttjét egy lefolyócsőben találták meg. A nő visszakapja a kisfiát.

A kínai hatóságok először lehetséges gyilkossági kísérletként kezelték az ügyet, és úgy vélték, hogy a szülők szándékosan dobták a lefolyóba a kisfiút, de végül úgy ítélték meg, hogy baleset történt, és tulajdonképpen az anya értesítette a rendőröket. A 22 éves nő titkolta a terhességét, és titokban adott életet a gyerekének a fürdőszobában, ahol véletlenül csúszott ki a kezéből a vécébe. Először csak azért nem vallotta be, hogy ő a gyerek anyja, mert nagyon megijedt.

A csecsemő karcolásokkal megúszta a balesetet, egészséges, és stabil állapotban van. A tűzoltók körültekintő akcióval közelítették meg a csecsemő tartózkodási helyét, majd kivágták a negyedik emeleti vezetékrészt. Később orvosok segítségével fogókkal és fűrésszel csaknem egy órán át fejtették le a babáról a csőmaradványokat.