Két hídnak is nekiment egy hajó a Dunán

Vágólapra másolva!
Egy nap alatt két hídnak is nekiment egy turistahajó a magas vízállás miatt a Dunán. Hatmilliós a kár.
Vágólapra másolva!

Egy nap alatt két hídnak is nekicsapódott egy turistahajó a Duna bajorországi szakaszán. Az első baleset hétfő éjjel történt Bogen város térségében, ahol a 149 utast szállító hajó egy vasúti hídnak ütközött. Az utasoknak és a személyzetnek nem esett bajuk, de megrongálódott számos fedélzeti felépítmény.

A második baleset kedden reggel történt Regensburgban, ahol kikötés közben egy hídnak csapódott a hajó daruja, amellyel a kikötőhidat próbálták a helyére emelni. Ennek a balesetnek sincs sérültje, de a partra jutáshoz szükséges szerkezet a Dunába esett.

A személyzet valószínűleg a magas vízállás miatt hibázott mindkét esetben, a kár összesen 20 ezer euró, vagyis mai árfolyamon számolva durván hatmillió forint.