Rászálltak a brit muszlimokra a katonagyilkosság után

Vágólapra másolva!
A korábbinál sokkal több több inzultus éri a muszlim vallásúakat Nagy-Britanniában a szerdai gyilkosság óta. Rasszista kommentek miatt már eljárások is indultak.
Vágólapra másolva!

Megszaporodtak a muszlimellenes incidensek Nagy-Britanniában azóta, hogy két iszlám szélsőséges Londonban, a nyílt utcán megölt egy katonát - írta a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

A Faith Matters (Számít a hit) nevű vallásközi civil szervezet azt közölte, hogy a szerdai gyilkosság óta 162 ilyen incidensről kapott bejelentést a telefonos segélyvonalán, holott egyébként átlagosan napi hat bejelentés érkezik.

Mecsetek elleni támadások, sértő graffitik, verbális támadások fordultak elő a leggyakrabban, de több olyan eset is volt, amikor az utcán muszlim nők fejkendőjét lerángatták - számolt be a szervezet vezetője, Fiyaz Mughal.

Az interneten is érezhetően megnőtt a muszlimellenes megnyilvánulások száma. Több ember ellen eljárás indult rasszista szövegek közzézétele miatt.