Észak-Korea rakétákat lőtt a tengerbe

Vágólapra másolva!
Észak-Korea valószínűleg egy gyakorlat részeként rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki a tengerbe. Dél-Korea a legmagasabb készültségbe helyezte a hadseregét.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea kilőtt három, célra vezérelhető, rövid hatótávolságú rakétát szombaton, a rakéták a Japán-tengerbe csapódtak, de egyik sem érte el Japán területi vizeit - jelentette a dél-koreai védelmi minisztérium és egy japán kormányzati forrás. A szöuli minisztérium szóvivője azt nem tudta megmondani, hogy a rakétaindítás hadgyakorlat keretében vagy kísérletképpen történt. Közölte, hogy Phenjan két rakétát szombat délelőtt, egyet pedig délután indított el.

Bejelentette, hogy a dél-koreai haderő emiatt megszigorította Észak-Korea figyelését és a legmagasabb fokú készültséget tartja fenn, hogy reagálni tudjon bármilyen kockázatos fejleményre. Hozzátette, hogy e rakéták hatótávolsága 120 kilométer lehet, és Szöul nem tekinti őket jelentős fenyegetésnek. Egy meg nem nevezett tokiói kormányzati forrás közölte, hogy a rakéták nem érték el Japán területi vizeit.

Észak-Korea arzenálja fejlesztésének keretében rendszeresen hajt végre kísérleti indítást Scud típusú, rövid hatótávolságú rakétáival, amelyekkel csapást tudna mérni Dél-Korea területére.