Elővárosi vonatok ütköztek össze New York mellett

Vágólapra másolva!
A baleset a csúcsforgalomban történt. A két vonaton összesen 250-en utaztak, több mint hatvan embert kórházba kellett szállítani.
Vágólapra másolva!

Összeütközött két New York-i elővárosi vonat a várossal szomszédos Connecticut államban helyi idő szerint péntek este; a balesetben több tucatnyian megsérültek - közölték a helyi hatóságok. Az összeütközés a New York-i Harlem negyedet az északkeleti külvárosokkal összekötő Metro-North Railroad egyik vonalán történt nem sokkal este hat után, a csúcsforgalomban.

A két vonaton összesen 250-en utaztak. A sérültek közül 67-et kellett kórházba szállítani, de közülük 11-et már kiengedtek. Négy embernek súlyos az állapota, egynek pedig nagyon súlyos - közölte Dannel Malloy, a szövetségi állam kormányzója a CNN szerint.

Hírek szerint a városközpontból kifelé, New Havenbe tartó járat ismeretlen okból kisiklott, és több kocsija a szomszédos sínpárra csúszott. Ennek ütközött neki egy ellenkező irányból érkező szerelvény, amelynek az ütközéstől szintén kisiklott több kocsija. A baleset miatt egy darabig nem közlekednek vonatok New York és Boston között.