Angela Merkel Ferenc pápánál járt

Vágólapra másolva!
A német kancellár olvasta a Jorge Mario Bergoglióval készült interjúkötetet, és megragadta, hogy mind a ketten diktatúrában éltek. Egyetértettek abban, hogy a gazdaságnak az embert kellene szolgálnia.
Vágólapra másolva!

Európa közösségi értékeiről és nemzetközi felelősségéről is beszéltek azon a vatikáni magán meghallgatáson, amelyen Ferenc pápa fogadta Angela Merkel német kancellárt. A pápai lakosztály könyvtárszobájában tartott, több mint háromnegyed órás audiencián Georg Gänswein, a Pápai Ház prefektusa, XVI. Benedek volt személyi titkára és egy tolmács is jelen volt.

Merkel másodszor találkozott Ferenc pápával, hiszen a szentatya március 19-i beiktatásán is a Vatikánban volt. A Szentszék közleménye szerint az audiencián az aktuális európai és nemzetközi társadalmi, politikai, gazdasági helyzetről volt szó. A felek érintették az emberi jogok védelmének, a keresztényüldözésnek és a vallásszabadságnak a kérdését is.

A Berlinből Rómába tartó repülőgépen Merkel az újságíróknak elmondta, hogy a németországi választási kampány előtt találkozni akart az egyházfővel. Hozzátette, hogy elolvasta azt az interjúkötetet, melyet Jorge Mario Bergoglióval még Buenos Aires-i érsekként készítettek, és megragadta, hogy "mindketten diktatúrában éltünk".

A kancellár Friedrich Hölderlin német költő műveinek három kötetét ajándékozta Ferenc pápának eredeti 1905-ös kiadásban és Wilhelm Furtwängler zeneszerző, karmester műveit több mint száz cd-lemezen. "Nem tudom, lesz-e ideje mind meghallgatni" - mondta a pápának Merkel.

A vatikáni találkozó után a római német szemináriumban tartott sajtótájékoztatón Merkel elmondta, hogy Ferenc pápával a gazdaságról is beszélt, melynek "az embert kellene szolgálnia".