Vágólapra másolva!
Nem sokkal a bostoni merénylet előtt tartott lőgyakorlatot. Az FBI most szembesült azzal is, hogy csecsen származású férfi csecsen felkelővel is kapcsolatban állt.
Vágólapra másolva!

A bostoni merénylet egyik feltételezett elkövetője, Tamerlan Carnajev egy hónappal a terrortámadás előtt lőgyakorlatot tartott egy New Hampshire-i lőtéren, és felkeresett egy az államban élő volt csecsen felkelőt.

Az FBI ügynökei csütörtökön átkutatták a New Hampshire-i Queen Cityben élő volt csecsen lázadó, Musza Hadzsimuratov lakását és átvizsgálták a számítógépét. A Csecsenföldön szerzett sérülései miatt tolókocsiba kényszerült Hadzsimuratov a feleségével, annak szüleivel és a három közös gyerekükkel él egy lakásban. A férfitól, aki 2004-ben vándorolt be az Egyesült Államokba, DNS-mintát és ujjlenyomatot is vettek, de nem gyanúsították meg azzal, hogy köze lenne a robbantásokhoz.

Hadzsimuratov elmondta, hogy a rendőrök először április 29-én, vagyis két héttel a terrortámadás után hallgatták ki. Arról számolt be nekik, hogy hét éve kötött ismeretséget Tamerlan Carnajevvel, akivel többször találkozott. Azt állította, Carnajev sohasem beszélt vele az iszlámról.

Hadzsimuratovnak a nyomozók kérdéseket tettek fel azzal kapcsolatban is, hogy Carnajev a New Hampshire-i Manchester egyik lőterén gyakorlatozott, és ugyanebben az államban, Seabrook településen nagy mennyiségű tűzijátékot vásárolt.

A hatóságok feltételezése szerint a csecsen származású Carnajev fivérek tervelték ki, és hajtották végre a bostoni maraton célegyenesében április 15-én elkövetetett kettős pokolgépes robbantást. A merényletben hárman meghaltak és több mint 260-an megsebesültek.

Cikkeinket a bostoni merényletről itt olvashatja.