Nem sétálnak kézen fogva az uniós melegek

Vágólapra másolva!
Egy az Európai Unióban készült felmérés szerint az LMBT-közösség tagjainak fele legfeljebb a családját avatja be a másságába. Negyedük nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt egy évben zaklatták mássága miatt.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unióban élő leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT-) közösség tagjainak többsége nem meri nyíltan vállalni nemi identitását - derül ki abból a felmérésből, amelynek eredményeit pénteken, a homofóbia elleni küzdelem világnapján tette közzé az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA). A megkérdezettek közül sokan úgy érzik, zaklatják őket, megjegyzéseket tesznek rájuk, hátrányos megkülönböztetés éri őket az iskolában, a munkahelyen és az élet más területein is. Az FRA az LMBT-közösség több mint 93 ezer tagjának véleményét kérte ki interneten az Európai Unió tagállamaiban és Horvátországban.

Viccelődnek velük, a politikusok sértőek

A válaszadók alig több mint ötöde állította, hogy munkatársai vagy iskolatársai előtt is nyíltan vállalja, hogy az azonos neműekhez vonzódik, 48 százalék senkit vagy legfeljebb a családját avatja be, míg 28 százalék néhány barátját is. Ennek megfelelően a megkérdezettek túlnyomó többsége, kétharmada vallotta azt, hogy nem sétál kézen fogva az utcán azonos nemű párjával, mert attól tart, hogy emiatt megjegyzéseket tesznek majd rájuk, vagy akár meg is támadhatják őket.

A meleg és biszexuális férfiak között ez az arány még magasabb, 74, illetve 78 százalék. A megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka vélekedett úgy, hogy a mindennapi életben elterjedt a melegekkel való viccelődés, és több mint felük gondolja úgy, hogy országának politikusai gyakorta beszélnek bántó vagy sértő módon a melegekről.

A felmérésben megkérdezettek 47 százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt egy évben zaklatás vagy hátrányos megkülönböztetés áldozata volt nemi hovatartozása miatt, 26 százalék állította, hogy az elmúlt öt évben emiatt meg is támadták vagy erőszakkal fenyegették. Munkahelyén vagy álláskeresésnél minden ötödik válaszadó vélt diszkriminációt felfedezni.

Göncz Kinga szerint állhatnánk jobban

A jelentés, amelyben a FRA a felmérés eredményeit összefoglalja, országokra vonatkozó adatokat is közöl, ezekből kiderül, hogy a magyarországi válaszadók szinte pontosan az európai átlagnak megfelelő válaszokat adtak; a feltett kérdések többségénél legfeljebb egy-két százaléknyi az eltérés a magyarországi adatok és az uniós átlag között.

A felmérés eredményeit ismertető hágai konferencián Göncz Kinga magyar szocialista európai parlamenti (EP-)képviselő is részt vett. A politikus szerint a felmérés eredménye "egészen lesújtó".

A volt esélyegyenlőségi miniszter egyúttal arra is rámutatott, hogy bár Magyarországon most nem rosszabb a helyzet az uniós átlagnál, de az utóbbi évek eseményei "nagyon lehangolóak" Magyarország szempontjából is, és volt már Magyarországon a mostaninál jobb a helyzet.