Nőtt az antiszemitizmus Csehországban

Vágólapra másolva!
Elsősorban az interneten láthatóak az antiszemita megnyilvánulások a csehországi Zsidó Hitközség szerint. Jelentésük szerint tavaly szerint megháromszorozódott a zsidóellenes megnyilvánulások száma, de a magyarországinál még jobbnak tartják a helyzet.
Vágólapra másolva!

A csehországi Zsidó Hitközség jelentése szerint a növekvő antiszemitizmus legfőbb oka az izraeli-palesztin viszonyban növekvő feszültség, a cseh kormány Izrael-barát politikája, valamint a zsidó származású Jan Fischer elnökjelöltsége. Fischert származása miatt a sajtóban és a főleg az interneten sok támadás érte.

A hitközség tavaly hat zsidó vagyon elleni támadást jegyzett fel, míg zsidó személyek bántalmazásáról nem tud. Egy évvel korábban öt vagyon elleni és egy személy elleni támadást történt Csehországban. Az interneten azonban szóban és képben is elszaporodtak az antiszemita megnyilvánulások. 2011-ben 26 ilyen cikket, képet, illetve videót találtak az interneten, tavaly pedig már 82 esetet regisztráltak.

A cseh belügyminisztérium is úgy véli, hogy a szélsőségesek egyre inkább az interneten nyilvánulnak meg.

"A zsidóellenes megnyilvánulások számát és jellegét tekintve azon államok közé tartozunk, ahol a helyzet nagyon jó. Például Magyarországgal vagy Görögországgal összehasonlítva, ahol a zsidóellenes gyűlölet megnyilvánulásai a közéletbe is begyűrűznek" - mondta Josef Munk, a Zsidó Hitközség elnöke. Az ellenséges megnyilvánulások számának növekedéshez a hitközség szerint hozzájárult az egyházi kárpótlásról szóló törvény elfogadása is. "Ez okot adott az egyházellenes gyűlölet megnyilvánulásaira, részben a zsidó közösség ellen is."

Az antiszemitizmus a januári elnökválasztási kampányban is megnyilvánult, főleg Jan Fischer jelöltségével összefüggésben. Munk szerint "ezek a jelenségek azt bizonyítják, hogy a cseh társadalom egy részében különböző formákban él a mások elleni látens türelmetlenség."

A csehországi antiszemita megnyilvánulásokat a Zsidó Hitközség az antiszemitizmus nemzetközileg elfogadott meghatározása alapján ítéli meg, így adatai eltérnek a cseh rendőrség adataitól, amely csak a bűncselekményeket regisztrálja.