Justin Bieber lemond a majmáról

Vágólapra másolva!
Lemond márciusban elkobzott majmáról Justin Bieber. Az énekes engedélyek nélkül próbálta meg Németországba bevinni Mally nevű majmát, ám a hatóságok elvették tőle az állatot.
Vágólapra másolva!

Justin Bieber nem kéri vissza a német hatóságok által elkobzott fiatal csuklyásmajmát. A majmot március végén foglalták le a német hatóságok a müncheni repülőtéren, mert az énekes szükséges okmányok nélkül akarta bevinni az országba a nemzetközi védelem alatt álló faj egy példányát.

A tizenéves kanadai énekes péntekig még benyújthatná az állat megtartásához szükséges engedélyeket, de ügyvédei már jelezték a Mally nevű csuklyásmajmot gondozó állatmenhelynek, hogy a popsztár nem fogja kérni a majom visszaadását. A bejelentés nyomán a német Szövetségi Természetvédelmi Hivatal (BfN) közölte, hogy a határidő lejárta után a fehérvállú csuklyásmajmot átviszik egy állatkertbe, ahol "segítik beilleszkedni csuklyásmajmok egy régóta fennálló csoportjába".

Kapucinusmajom Justin Bieber nélkül (képünk illusztráció) Forrás: Adam Inglis (Flickr CC-BY)

A hatóság szerint a majomkölyök nem szokhat hozzá túlságosan az emberhez, már csak azért sem, mert egy nagyon társas fajhoz tartozik, amely erős rokoni kötelékekben, nagycsaládokban él. A hajcihő elkerülése érdekében nem árulják el, hogy melyik állatkertbe kerül a most öthónapos állat.

Be kell illeszkednie a többi majom közé

A szüleitől korán elválasztott Mally a menhelyen szépen cseperedik, vidáman ugrándozik ide-oda, lassan ideje lesz, hogy más majmok társaságába kerüljön, amelyektől eltanulhatja a fajára jellemző kommunikációt és magatartást. Ellenkező esetben furcsa lény válhat belőle - mondta hétfőn Judith Brettmeister, a menhely szóvivője.

Hiába hagyja sorsára kis kedvencét a szupersztár, az incidensnek anyagi következményei mindenképp lesznek az énekes számára. Ki kell fizetnie az állat gondozásba vételének költségeit, emellett bírságot is kiszabhatnak rá, sőt akár büntetőeljárás is indulhat ellene a nemzetközi fajvédelmi program előírásainak megszegése miatt.