Jól vannak a Macedóniában eltűnt magyarok

Vágólapra másolva!
A három magyar egy népszerű üdülőhelyre ment kajakozni, egy kemping dolgozója értesítette a hatóságokat.
Vágólapra másolva!

Megvan és egészséges az a három magyar turista, akit Macedóniában eltűntnek véltek - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője csütörtökön az MTI-nek. Közölte: erről a macedón rendőrség a déli órákban értesítette a szkopjei magyar nagykövetséget.

Korábban az ohridi rendőrség szóvivője arról számolt be, hogy három magyar turistát keresnek egy népszerű üdülőhelyen, egy tónál, ahol a turisták az után tűntek el, hogy kajaktúrára indultak. Sztefan Dimoszki elmondta: egy kemping dolgozója riasztotta a hatóságokat azzal, hogy a magyar vendégek nem tértek vissza a tóról, a járművük pedig még mindig a parkolóban áll. A szóvivő hozzátette, hogy három járőr is a tóhoz ment, balesetre utaló nyomot azonban nem találtak. A három magyar hosszabb túrára indult, mint ahogy arra a kempingben számítottak, ezért jelenthették az eltűnésüket.