Megtalálták a Máltán eltűnt turisták holttestét

Vágólapra másolva!
A három francia állampolgár egy viharban tűnt el, miután egy jachtról egy kis csónakkal a partra mentek vacsorázni.
Vágólapra másolva!

Három holttestre bukkantak Máltán a hatóságok, amelyek egy jacht öt eltűnt francia utasa után kutattak - közölte a vallettai kormány szerdán. Két férfi, két nő és egy 15 éves fiú az El Pirata nevű jachttal kötött ki vasárnap Dwejra településnél. Egy kisebb csónakkal este a partra mentek, hogy megvacsorázzanak, de nem tértek vissza a hajóra.

A jacht spanyol kapitánya hétfőn jelentette az eltűnésüket a hatóságoknak. A rendőrség megerősítette, hogy az öt turista egy étteremben vacsorázott, szemtanúk pedig látták őket éjfélkor távozni. Vasárnap éjszaka rendkívül heves vihar tombolt a szigetnél. A máltai fegyveres erők őrhajói, helikopterei és repülőgépei indultak a francia állampolgárok keresésére, a műveletbe bekapcsolódott az amerikai hatodik flotta és az olasz parti őrség is. A hatóságok egy férfi és két nő holttestére bukkantak több mérföldre attól a helytől, ahol a turisták partra szálltak. Találtak egy elsüllyedt csónakot is.

A máltai haditengerészet szóvivője azt mondta, hogy feltehetően az eltűnt francia turisták holttestére bukkantak, de azonosításuk még nem fejeződött be.