Száműzik a líbiai politikából Kadhafi embereit

Vágólapra másolva!
Törvényt fogadott el vasárnap a líbiai parlament arról, hogy kizárják az ország politikai életből azokat a személyeket, akik felelős tisztségeket töltöttek be a Kadhafi rezsim idején. A törvény bizonytalan megfogalmazása miatt az egyelőre ugyanakkor még nem világos, hogy pontosan kikre vonatkozik majd a jogszabály.
Vágólapra másolva!

Kizárják a líbiai politikai életből azokat a személyeket, akik felelős tisztségeket töltöttek be a Kadhafi rezsim idején - az erről szóló, erősen vitatott törvényt vasárnap fogadta el a líbiai parlament. A törvényhozók közül 157 képviselő voksolt a politikai életből való száműzetés mellett, és 115 ellene.

Az egykori diktátor, Moammer Kadhafi 1969-ben került hatalomra. 42 évig tartó uralmát a líbiai felkelők 2011. augusztus 20-án döntötték meg.

Az egy éve vitatott törvényt még jóvá kell hagynia a parlament jogügyi bizottságának.

Egyelőre még nem világos, hogy a törvény bizonytalan megfogalmazása miatt pontosan kiket érint majd. Értesülések szerint nem vonatkozik a jelenlegi parlamenti elnök, Mohamed Magarif hivatalára. Magarif a Kadhafi-rezsim idején az 1980-as években indiai nagykövet volt. Kiterjedhet állítólag a jelenlegi kormányfő, Ali Zeidan négy miniszterére, valamint mintegy tizenöt parlamenti képviselőre. Ugyanakkor egy kormányforrás szerint az alkalmazás kérdése az is, vajon a törvény magát a miniszterelnököt érinti-e, azaz távoznia kell hivatalából vagy nem. Zeidan a hetvenes években diplomataként szolgált, 1980-ban azonban csatlakozott az ellenzékhez.

A tervek szerint bizottságot állítanak fel a törvényben foglaltak alkalmazásának kidolgozására.

A líbiai fővárosban az emberek nagy ünnepléssel fogadták a törvény elfogadását. Tripoli főtere zsúfolásig megtelt a támogatókkal.

Megszüntették a külügy- és az igazságügyi minisztérium blokádját azok a fegyveresek, akik napok óta az említett törvény elfogadását követelték. Több tucat, géppuskával felszerelt jármű ugyanakkor továbbra is az igazságügyi tárca épülete előtt parkol. A fegyveres csoportok egyik képviselője vasárnap azt mondta, hogy mindaddig nem távoznak, amíg a miniszterelnököt nem kényszerítik lemondásra.