Bostoni merénylet: Kazahsztán együttműködik Amerikával

Vágólapra másolva!
A kazah és az amerikai hatóságok együttműködnek a bostoni terrormerénylet ügyében folyó nyomozásban - jelentette be a kazah külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Miután az Egyesült Államokban újabb személyeket, köztük két kazahot is őrizetbe vettek a bostoni merényletekkel kapcsolatban, a kazah külügyminisztérium közölte, hogy együttműködnek az amerikai hatóságokkal. Az őrizetbe vett személyeket azzal gyanúsítják, hogy félre akarták vezetni a hatóságokat a kettős robbantás egyik gyanúsítottjával kapcsolatban. Ők a terrortámadás életben maradt feltételezett társtettesének, Dzsohar Carnajevnek kazah állampolgárságú egyetemi évfolyamtársai, Azamat Tazsajakov és Diasz Kadirbajev.

A hatóságok szerint az őrizetbe vettek Carnajev kérésére lehetséges tárgyi bizonyítékokat távolítottak el a fővádlott szobájából a Massachusettsi Egyetem dartmouthi kollégiumában. Ezek között egy laptop és legalább egy hátizsáknyi kiürített petárda, valamint a pokolgép előállításához felhasznált vazelin is volt, ezek után kezdték meg a kutatást a múlt héten a New Bedford-i szemétlerakóban.

A kazah külügyminisztérium szerint állampolgáraikat nem a robbantások megszervezésével, hanem a bizonyítékok megsemmisítésével vádolják. Az ügyben folyik a nyomozás. A tárca tájékoztatása szerint állampolgáraiknak, akik együttműködnek az amerikai nyomozó szervekkel, konzuli segítséget nyújtanak.

Az amerikai ügyészség szerint amennyiben Tazsajakovot és Kadirbajevet bűnösnek találják, akár öt évi börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk.