Három újabb gyanúsítottja van a bostoni robbantásoknak

Vágólapra másolva!
A hatóságok korábbi gyanújával ellentétben segítői is voltak a bostoni merényletet végrehajtó csecsen testvérpárnak. Három embert letartóztattak. Két kazah és egy amerikai állampogárt gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

Három további gyanúsítottat tartoztatott le a bostoni rendőrség az április 15-i robbantásokkal kapcsolatban. A háromból ketten a terrortámadás életben maradt feltételezett társtettesének, Dzsohar Carnajevnek kazah állampolgárságú évfolyamtársai, akik a hatóságok feltételezése szerint, a vádlott kérésére, kidobhattak egy hátizsákot.

Korábban mindkettőjüket előállították a bevándorlási hivatal emberei, mert gyanújuk szerint megsértették a vízumuk kiadásának feltételeit. A harmadik őrizetbe vett személy amerikai állampolgár. Mindhármuk esetében azt vizsgálják a nyomozók, hogy mit tettek a csecsen származású Carnajev fivérek által április 15-én elkövetett kettős bombamerényletet követően.

A CNN szerint a két őrizetbe vett kazah fiatal neve Azamat Tazhajakov és Diasz Kadirbajev. Ők láthatók azon a New York-i Times Square-en készült felvételen, amelyet az ifjabb Carnajev korábban közzétett a közösségi médiában.Az FBI szerint a három őrizetbe vett fiatal közül kettő hazudott azzal kapcsolatban, hogy látta-e Dzsohar Carnajevet a robbantás utáni napokban.

A The Daily Caller című washingtoni konzervatív hírportál értesülése szerint egyébként Tazhajakov és Kadirbajev egy Terrorist#1 rendszámtáblájú, fekete BMW-vel járt.

A hatóságok eddig az feltételezték, hogy a testvérpárnak nem voltak segítői. A két hete pénteken lelőtt 26 éves Tamerlan Carnajevet és 19 éves öccsét gyanúsítják a múlt héten Bostonban három ember halálát és közel 180 sebesülését okozó merénylet elkövetésével. Dzsohart hajtóvadászat után fogták el pénteken a bostoni agglomerációban, őt súlyos állapotban kórházban ápolják. Azóta a fiú ellen már vádat is emeltek.

Olvassa el az összes cikkünket a bostoni merényletről itt!