Tavaszi hadjáratot hirdettek a tálibok vasárnapra

Vágólapra másolva!
Vasárnap monumentális támadássorozat indul az amerikaiak és szövetségeseik ellen - fenyegetőzött a talibán. A tavaly meghirdetett akció egy véres, de eredménytelen utcai harcig jutott.
Vágólapra másolva!

Mindent elsöprő offenzívával fenyegette meg a nyugati hatalmakat a talibán Afganisztánban. A szélsőséges iszlamisták "monumentális tavaszi hadjáratot" hirdettek, amely a közleményük szerint vasárnap veszi kezdetét - írta a Los Angeles Times.

A szervezet, amely 2001-ben vesztette el a hatalmát Afganisztánban, azzal fenyegetőzik, hogy sorozatban fog öngyilkos merényleteket indítani, és "belső" támadásokat is kezdenek az amerikaiak és szövetségeseik ellen.

Tavaly hasonló fenyegetést jelentettek be a tálibok, akkor egy 18 órás utcai csatára futotta Kabulban, amelynek célja az amerikai követség elfoglalása lett volna. Az akcióban haltak meg emberek, de a céljukat nem tudták elérni.

A "belső" támadások azt jelentik, hogy a tálibok beférkőznek az amerikaiak által kiképzett afgán biztonsági erők közé, és ott követnek el támadásokat. Miután az amerikai kiképzők szigorúbb előírásokat követelnek meg, a "belső" támadások száma csökkent. Tavaly összesen 62, idén eddig 4 ember halt meg a beszivárgók akciójában.