Észak-Korea bíróság elé állít egy amerikait

Vágólapra másolva!
Észak-Korea bejelentette, hogy hamarosan bíróság elé állít egy koreai származású amerikai állampolgárt, akit a kormány megdöntésére tett kísérlettel vádolnak. Elemzők szerint Phenjan súlyos büntetést szab majd ki a férfira, hogy aduként használhassa őt az Egyesült Államokkal folytatandó esetleges tárgyalásokon.
Vágólapra másolva!

Egy 44 éves idegenvezetőt, a helyi média által Pe Dzsun Hóként emlegetett, koreai származású amerikai Kenneth Bae-t hamarosan bíróság elé állítják Észak-Koreában, jelentette be Phenjan. A férfit az orosz és kínai határ közeli Radzsin kikötővárosban tartóztatták le tavaly november 3-án, miután turistacsoportjának egyik tagjánál egy állítólag érzékeny adatokat tartalmazó számítógépes lemezt találtak.

A KCNA észak-koreai hírügynökség jelentése szerint: "Pe Dzsun Ho a vizsgálat során elismerte, hogy elkövette a bűncselekményt a KNDK (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) megdöntése céljából, amely iránt ellenséges érzelmekkel viseltetett. Tettét bizonyítékok támasztják alá" - tette hozzá a rövid híradás.

Ügyéről a phenjani állami média és az amerikai kormány is nagyon kevés információt árult el. Barátai, kollégái és az észak-koreai ügyre szakosodott aktivisták azonban elmondták, Bae egy határközeli kínai városban keresztény misszionárius, és gyakran átjárt Észak-Koreába, hogy ott élelemmel lásson el éhező árvákat. A Reuters azt írja, hogy dél-koreai jogvédők szerint a férfi hajléktalan gyermekeket fotózott le, feltehetőleg ez a "bűne".

A hír újabb feszültséget teremthet Washington és Phenjan amúgy is rendkívül kiélezett viszonyában. Phenjan az elmúlt néhány hónapban az Egyesült Államoknak, Dél-Koreának és Japánnak címzett háborús fenyegetésekkel reagált az ellene - tavaly decemberi rakétakísérlete és idén februárban végrehajtott kísérleti atomrobbantása miatt - megszavazott újabb ENSZ-szankciókra.

Kenneth Bae már a hatodik amerikai állampolgár, akit 2009 óta letartóztattak Észak-Koreában. Előző öt sorstársát kitoloncolták vagy szabadon engedték magas szintű diplomáciai beavatkozások eredményeként. Néhányuk érdekében Bill Clinton és Jimmy Carter volt amerikai elnökök jártak közben. Bae érdekében Eric Schmidt, a Google amerikai informatikai óriáscég elnöke és Bill Richardson volt új-mexikói kormányzó próbált közbenjárni januári phenjani látogatása során.

Elemzők várakozása szerint Phenjan hamarosan súlyos büntetést szab majd ki Bae-re, hogy aduként használhassa őt az Egyesült Államokkal folytatandó esetleges tárgyalásokon.