Elkapták a James Bond-drogcsempészeket

Vágólapra másolva!
Lebukott egy új módszerekkel kísérletező francia drogcsempész-banda: Dél-Amerikából Európába tartó teherhajók aljára erősítettek fel drogot tartalmazó tartályokat, amit a célállomáson szereltek le róla. Évek óta dolgozhattak így, Európában a rendőrök még nem láttak ilyet.
Vágólapra másolva!

Három francia búvárt tartóztattak le a közelmúltban, amikor egy teherhajó alá próbáltak meg lemerülni a hollandiai Rotterdam kikötőjében, kiderült, hogy a hajótörzsre egy 101 kiló kokaint tartalmazó, rakéta formájú fémdoboz volt erősítve - írja a brit Telegraph.

A nizzai rendőrfönök azt mondta, hogy soha nem találkoztak még ilyen, James Bond-filmbe illő technikával. A drogrendőrök tavaly júniusban majdnem lebuktatták a módszert, amikor négy békaembert az éjszaka közepén elkaptak egy francia kikötő mellett. "Az első reakciónk az volt, hogy biztos valami akciófilmet forgatnak" - mondta Phillippe Frizon, rendőrfőnök.

A búvárokat akkor elengedték, de hamarosan kiderült, hogy közülük ketten egy hírhedt francia bankrablóhoz köthetők, míg egy harmadik egy korzikai gengszter testvére. A rendőrség elkezdte őket figyelni, és gyanús lett, hogy továbbra is merülnek, ráadásul minitengeralattjárókkal és olyan felfújható eszközökkel, amelyekkel nehéz tárgyakat lehet a víz felszínére hozni. Emellett elkezdtek Dél-Amerikába is járni.

Egy év megfigyelés után, merülés előtt kapták el őket a rendőrök a holland kollégáik segítségével. Az akcióban a Delta Laguna nevű, Venezuelából érkező holland teherhajó alján egy torpedóformájú tartályban 7 millió euró értékű kokaint találtak. Kilenc további gyanúsítottak kaptak el Korzikán, Nizzában, Marseille-ben és Toulouse-ban. A rendőrfönök közölte: a módszerre a kolumbiai és perui rendőrség három éve figyelmeztette őket. A francia rendőrök biztosak abban, hogy további csoportok hasonló módszerekkel dolgoznak.