Két gyerekük ment rá, hogy hittel akartak gyógyítani

Vágólapra másolva!
2009 után most sem vitte el fiukat orvoshoz egy amerikai pár, akik hit általi gyógyításban hisznek.
Vágólapra másolva!

A második gyereke halt meg annak a philadelphiai párnak, aki nem vitték orvoshoz nyolc hónapos gyermeküket, mert a hit általi gyógyításban hisznek - jelentette az AP. A párt 2009-ben 10 év próbaidőre bocsátották, amiért nem vitték orvoshoz két éves kisfiukat, aki tüdőgyulladásos lett, ami ellátás híján belehalt.

Az egyik szélsőséges keresztény felekezethez tartozó párnak a múlt héten halt meg a nyolc hónapos kisfia, akinek hasmenése és légzési problémái voltak.