Államokon át üldözték Amerika legkeresettebb pedofilját

eric justin toth, pedofil, amerikai állampolgár, Nicaragua, elfogás, az FBI 10 legkeresettebb bűnözőjének egyike
Vágólapra másolva!
Az FBI tízes listáján Oszama bin Laden helyét megöröklő Eric Justin Toth Nicaraguáig menekült a nyomozók elől. Sokáig tanárként dolgozott, és ingyen vigyázott a gyerekekre. Az FBI-nál részben azért lett a legkeresettebb bűnöző, mert bizalomgerjesztő volt a viselkedése, így a szülők könnyű szívvel rábízták a gyerekeiket.
Vágólapra másolva!

Washingtontól Indianáig, Arizonától Nicaraguáig foglalta le az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) erőforrásait a körözött személyek 10-es toplistájának első helyezettje, a pedofíliával gyanúsított Eric Justin Toth. Az amerikai általános iskolai tanár csupa olyan munkakört töltött be - tanári asszisztens, ifjúsági tanácsadó és dada volt -, amelyben szabad hozzáférése volt az áldozataihoz. A 31 éves Tothot szombaton este vették őrizetbe Nicaraguában. A pedofíliával gyanúsított tanárt nem egészen egy évvel az után fogták el, hogy felkerült az FBI által legnagyobb intenzitással körözött személyek listájára.

Tothot egyebek között azzal gyanúsítják, hogy 2007-ben félreérthetetlen fotókat készített egy kisfiúról az áldozat otthonában, és kamerát helyezett el az anglikán Washingtoni Nemzeti Székesegyház elit Beauvoir iskolájának gyerekek számára fenntartott mellékhelyiségében.

Forrás: AFP/FBI
Eric Justin Tothnak sok arca volt

A Beauvoir iskolába járó gyerekek szülei a Washington Post szerint beszámoltak arról, hogy a tanár néha éjszaka is bent maradt az épületben, és különös figyelmet szentelt a 8-9 éves fiúknak, akiket gyakran tartott az ölében. A szülők szerint köztudott volt, hogy Eric Justin Toth sokszor szokatlanul nagy szerepet vállalt a diákjai életében. Vigyázott rájuk, sokszor ingyen korrepetálta őket, bébiszitterként pedig gyakran aludt a családoknál, amikor a szülők távol voltak. Az egyik fiú otthonában hetekig vendégeskedett - írja a Washington Post.

Elit iskolából a top 10-be

Eric Justin Toth az indianai Hammond városából származik. Egy évig a Cornell Egyetemen tanult, majd a Purdue Egyetemen szerzett pedagógusi diplomát. A volt iskolai tanár és tábori tanácsadó 2008 óta volt szökésben, azóta, hogy Maryland államban szövetségi vádat emeltek ellene, miután gyerekpornó-felvételeket találtak azon a kamerán, amelyet egy iskolában használt.

Eric Justin Toth egy évvel ezelőtt került fel az FBI által legnagyobb erőkkel körözött személyek listájára. Oszama bin Laden helyét örökölte meg, miután az al-Kaida vezérét likvidálták. Toth képe országszerte megjelent a buszmegállókon és a hirdetési táblákon, még a New York-i Times Square-en is látható volt egy ideig. Szövetségi elfogató parancs volt érvényben ellene, a nyomravezetőnek pedig százezer dollár jutalmat ígértek. Az FBI általában akkor hívja segítségül a top 10-es listát, amikor már minden más kézre kerítési lehetőséget kimerített, és úgy ítéli meg, hogy a nyilvánosság sokat segíthet egy bűnöző elfogásában. Toth tavalyi felvételét megelőzően a listát legutóbb 2009-ben frissítették. Az FBI-hoz több száz bejelentés érkezett, de egészen mostanáig egyik sem vezetett nyomra.

Forrás: AFP/Hector Retamal
Nem sokkal az elfogása után Nicaraguában

Barátságos, bizalmat gerjesztő arc

A nyomozók a viselkedése alapján úgy vélték, hogy a számítógépet és az internetet magabiztosan kezelő férfi mindent megtett azért, hogy olyan állást kapjon, ahol gyerekekkel kerülhet kapcsolatba.

A nyomozók szerint Eric Justin Toth az elmúlt négy évben megfordult Illinois, Indiana, Wisconsin és Minnesota államokban is. Miután 2008 júniusában kirúgták, hazament a szüleihez Indianapolisba, de hamarosan nyoma veszett. 2009-ben az arizonai Phoenixben látták, ahol álnéven dolgozott tanácsadóként egy hajléktalanmenhelyen, de sikerült elmenekülnie a hatóságok elől. Legközelebb Madisonban, Wisconsin államban tűnt fel, ahol egy GPS-t vett, néhány nappal később azonban a minneapolisi repülőtéren találták meg az autóját egy öngyilkosságra utaló búcsúlevéllel, de holttestnek nem volt nyoma.

Részben azért is került az első helyre, mert bizalomgerjesztő volt a viselkedése, így a szülők könnyű szívvel rábízták a gyerekeiket. Az FBI elől menekülve sem hagyott fel a pedofil tevékenységgel. A bujkálása alatt David Bussone álnéven jelentkezett munkára, így ismét dolgozhatott helyettes tanárként és dadaként is.

Új élet Nicaraguában

A volt washingtoni tanárt hamis amerikai útlevéllel, hamis jogosítvánnyal és hitelkártyákkal kapták el a nicaraguai Estelí városában. A Nuevaya című nicaraguai lap úgy tudja, hogy a közép-amerikai országban Robert Walker álnéven élt, és bortermelőként dolgozott. Egy óvoda közelében lakott, és feleségül vett egy nicaraguai nőt, hogy letelepedhessen az országban. A nicaraguai lap szerint az elfogásakor több CD-t, DVD-t, USB-meghajtókat, digitális kamerákat és számítógépeket találtak a lakásában. Ezeket mind lefoglalták.

Forrás: AFP/Hector Retamal
Bemutatták a sajtónak

A hatóságok egy rövid sajtótájékoztatón mutatták be a sovány és idegesnek tűnő férfit a sajtónak, Toth azonban nem beszélhetett, és miután készült róla pár kép, a nyomozók át is adták az FBI ügynökeinek, akik különleges géppel szállítják az Egyesült Államokba. A nicaraguai rendőrség szerint Toth először 2012 októberében utazott Nicaraguába, majd januárban elhagyta az országot, de februárban visszatért. A nicaraguai rendőrség ekkor kezdte el megfigyelni.

Az FBI szerint Toth a 495. bűnöző, aki felkerült a tízes listára. Vele együtt eddig 466 embert fogtak el. Ha bűnösnek találják, 15-30 év börtönre is ítélhetik. Az FBI először 1950-ben állította össze a tíz leginkább keresett bűnöző listáját, miután egy újságíró a legkeményebb szökésben lévő "nehézfiú" neve és személyleírása iránt érdeklődött. A tízes lista az FBI szerint azóta figyelemreméltóan sikeres nyilvános programnak bizonyult, 153 esetben bizonyítottan lakossági információ vezetett nyomra. A lista nem rangsorolja a rajta szereplőket az elkövetett bűnök súlyossága szerint.

A listán, amelyről Toth hétfőn lekerült, ott szerepel mások mellett Szemjon Mogiljevics, akit befektetők átveréséért és tőzsdecsalásért köröznek ("Szeva bácsi" hosszú évekig Magyarországion élt, megnősült, és megkapta a magyar állampolgárságot).