Közel százan haltak meg Szíriában

Vágólapra másolva!
Újabb véres nap, ellenzéki források szerint legalább 85 embert ölt meg a szíriai rezsim.
Vágólapra másolva!

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű katonák és milicisták megöltek legalább 85 embert - köztük nőket és gyerekeket -, miután a felkelőkkel vívott és öt napon át tartó harcokban lerohanták Damaszkusz egyik peremkerületét - közölték vasárnap ellenzéki aktivisták.

Az állítást más forrás nem erősítette meg. A szíriai hatóságok a legtöbb független médium működését betiltották két évvel ezelőtt, a felkelés kezdete után. A Forradalmi Vezetői Tanács nevű ellenzéki szervezet egyik tagja szerint a halálos áldozatok száma 250-nél is több lehet, és legtöbbjüket közvetlen közelről lőtték le.

A forrás azt mondta, hogy ő 98 holttestet számolt össze az utcákon, 86-ot pedig egy ideiglenes kórházban, ahol sebesülten feküdtek, amikor kivégezték őket. A két peremkerület közelében van Deraja, amelyet a hadsereg tavaly óta próbál visszafoglalni.