Beszédképtelen lehet a bostoni merénylő

Vágólapra másolva!
Hivatalosan nem közölték, hogy milyen sebesülései vannak a bostoni robbantások egyik gyanúsítottjának, de a CNN információ szerint a 19 éves férfi nyelve és torka sérült meg.
Vágólapra másolva!

A torka és a nyelve sebesült meg a bostoni robbantások életben maradt feltételezett gyanúsítottjának, ezért nem kizárt, hogy nem tud majd beszélni - közölte vasárnap a CNN hírtelevízió a nyomozati forrásokhoz közel álló, névtelenül nyilatkozó szövetségi illetékesre hivatkozva. Az amerikai csatorna szerint ez a fejlemény megnehezítheti a hatóságok dolgát, amikor ki akarják hallgatni a 19 éves Dzsohar Carnajevet.

Carnajevet a Beth Israel Deaconess kórházban ápolják, ugyanott, ahol a kettős robbantás sebesültjeit is kezelik. A hatóságok hivatalosan egyelőre nem tájékoztattak arról, hogy a pénteken letartóztatott gyanúsítottnak milyen sebesülései vannak. Deval Patrick massachusettsi kormányzó csak annyit mondott, hogy állapota "súlyos, de stabil", és egyelőre nem tud beszélni.

A bostoni merényletről szóló összes cikkünket elolvashatja itt.