Tavaly kevesebbet keresett Obama

Vágólapra másolva!
Csökkent az érdeklődés a Barack Obama elnök által írt könyvek iránt az újraválasztás évében. Az elnöki család így is 149 millió forinttal lett gazdagabb 2012-ben.
Vágólapra másolva!

Háromnegyedére csökkentek az amerikai elnöki család bevételei a 2012-es év során - adta hírül a Reuters hírügynökség. A Fehér Ház által nyilvánosságra hozott elnöki adóbevallás tanulsága szerint Obama könyve iránt megcsappant a kereslet a tavalyi év során. Az elnök 112 ezer dollárnyi adót fizetett a 2012-es év során, 2011-ben ez az összeg még 162 ezer dollár volt.

Az amerikai elnök éves alapfizetése 400 ezer dollár, ez 90 millió forintnak felel meg. Az Obama családnak ezen a jövedelmen felül üzleti bevételei is vannak. Ez a jövedelem 2011-ben még 441 ezer dollárra rúgott, a tavalyi év során azonban 258 ezer dollárra csökkent. A trend az elnök megválasztása óta tart. Még szenátorként írt könyvei, a Dreams of My Father (Apám álmai) és a magyarul is megjelent Vakmerő remények, az elnökké választása előtti évben még körülbelül 5,2 millió dolláros bevételt hoztak.

Fizetésének a harmadát eljótékonykodta

Az Obama család éves jövedelmének körülbelül a negyedét, 150 ezer dollárt, azaz 33 millió forintot, adományozták jótékony célra. Az adomány legnagyobb része, 103 ezer dollár a Fisher House Alapítványnak jutott, amely a sérült katonák családjainak a katonai kórházak közelében való elhelyezését segíti. Michelle Obama first ladyként a katonaság támogatását jelölte meg legfontosabb ügyként.

A Reuters szerint mindent összevetve az amerikai elnök jövedelmének 18,4 százalékát fizette be adóként. Ez jóval magasabb az 11 százalékos amerikai átlagnál, és magasabb annál is, amit Mitt Romney, az elnökválasztási harc vesztese fizet. Obama politikájának egyik központi eleme, hogy a tehetősebbek fizessenek több adót.