Kim Dzsong Unt utálja a hadserege fele

Vágólapra másolva!
Egy szökött katona szerint gyakoriak az összecsapások az észak-koreai hadseregen belül, ahol nem egyértelmű Kim Dzsong Un vezetői pozíciója. Egy szakértő szerint az ország északi részében nagy az elégedetlenség a 30 éves vezetővel szemben.
Vágólapra másolva!

Egy Észak-Koreából elmenekült katona szerint egyáltalán nem egyértelmű Kim Dzsong Un megítélése a hadseregen belül - írja a brit Telegraph kedden. A főhadnagy, aki 2011 végén szökött el Észak-Koreából, miután megölte az egyik társát, a brit lapnak azt mondta, hogy Kim Dzsong Il halála után a hadsereg kettészakadt, és csak az egyik fél állt be Kim Dzsong Un mögé, ami miatt mindennaposak voltak az összecsapások az országban.

A 42 éves Kimnek is ezért kellett elhagynia az országot. Mint mondta, Kim Dzsong Un-szimpatizáns katonák támadtak az egységére, elfogták őket, de megölte a parancsnokukat, majd társai egy részével megszökött. A szökött katona elmondása szerint a hadsereg Kim Yong Nam elnököt támogató részébe tartozott, és úgy tudja, hogy társai nagy részét Kim Dzsong Un erősödésével párhuzamosan letartóztatták.

A Telegraph megszólaltatott egy Észak-Korea szakértőt, aki szerint a Kim Dzsong Un alkalmatlanságáról szóló pletykák az ország északi részében még ma is előfordulnak. A DigitalGlobe elemzője szerint tavaly is több, hadseregen belüli összetűzésről szóló pletyka látott napvilágot, ami után Kim Dzsong Un állítólag átszervezte a katonai vezetést.